Letöltendő börtönre ítélték a Hargita Megyei Pénzügyi Igazgatóság volt vezetőjét


-A A+

Jogerősen három év és négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a marosvásárhelyi ítélőtábla Kedves Imrét. A Hargita Megyei Pénzügyi Igazgatóság volt igazgatóját hivatali visszaéléssel és befolyás vásárlásával vádolja a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Kedves Imrét alapfokon három év felfüggesztett börtönre ítélte idén januárban a Hargita megyei törvényszék. Akkor a hivatali visszaélés vádja alól felmentették, befolyás vásárlásáért ítélték felfüggesztett szabadságvesztésre. A börtönbüntetés letöltését három év próbaidőre felfüggesztették. A volt igazgatót még 2017 márciusában állították bíróság elé.

A Székelyhon által korábban idézett vádirat szerint 2012-ben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséget állapított meg a Hargita megyei pénzügy élén álló Kedves Imre esetében. Az igazgató fellebbezett, de 2014-ben a legfelsőbb bíróság óvását elutasította.

Az ügyészek szerint  ezután Kedves Imre arra kért egy magas rangú pénzügyminisztériumi hivatalnokot, hogy gyakoroljon befolyást az Országos Adóhatóság (ANAF) tisztségviselőire, illetve a legfelsőbb bíróság bíráira, hogy tekintsenek el az összeférhetetlensége következményeitől. Ezért a hivatalnok 1000 lejt kért és kapott az igazgatótól.

A DNA szerint ugyanakkor 2009-ben Kedves Imre igazgatóként hivatali hatáskörét megszegve 431 830 lejes összegű törvénytelen áfa-visszafizetésről rendelkezett egy üzletember számára. A pénzt egy ingatlanárverésen történő megvásárlása után fizette be a vállalkozó, aki azt állította, hogy pénzügyi kötelezettségeihez viszonyítva plusz befizetés történt.








EZT OLVASTA MÁR?

X