Közösen kéri az RMDSZ-t az egyeztető fórum összehívására az EMNP és az MPP


-A A+

Az elnökválasztás első fordulója eredményeinek tükrében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) ismételten felszólítja az RMDSZ vezetőit, hogy legyenek partnerek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívásában – olvasható az EMNP és MPP országos elnökségeinek szerdai kolozsvári együttes elnökségi üléséről kiadott közleményeikben.

A két párt országos vezetői áttekintették a szervezeteik működésének összehangolásával kapcsolatos, valamint a 2020-ban esedékes választásokhoz kapcsolódó együttműködések szorosabbra fűzésének lehetőségeit – írták.

A tanácskozás résztvevői kiértékelték a romániai elnökválasztás első fordulójának eredményeit, és egyetértettek a magyar–magyar párbeszéd mihamarabbi kiterjesztésének szükségességében Erdély valamennyi magyar politikai érdekvédelmi szervezetére. Végezetül felszólították az RMDSZ vezetőit, „hogy legyenek partnerek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívásában”.

Az államfőválasztás november 10-i első fordulójában a Kelemen Hunor RMDSZ-es jelölt által elért 3,9 százalékos eredményt mind az MPP, mint az EMNP gyengének minősítette a hét elején kiadott közleményeikben; szerintük ez a szavazatarány elmaradt a romániai magyarság 6,5 százalékos arányától, az eredményt pedig az elmaradt magyar összefogás következményének tudták be – szerintük ezért szükséges mielőtt az összefogás az erdélyi magyar politikai szereplők között.

Az MTI felidézi: az RMDSZ ellenzékeként létrejött két kisebb párt között feszült volt a viszony az elmúlt időszakban, de a helyi szintű együttműködésükre is volt példa. Az MPP 2014 márciusában együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ-szel, melyet 2016-ban úgy módosítottak, hogy az MPP két politikusa az RMDSZ jele alatt szerezhetett parlamenti képviselői mandátumot. Az EMNP mindvégig megőrizte ellenzékiségét. A két kis párt közeledése az MPP RMDSZ-től való eltávolodásával párhuzamosan történik. Az MPP októberben kizárta a soraiból Biró Zsolt korábbi elnököt, aki az RMDSZ-szel való együttműködési megállapodás aláírója és elkötelezettje volt.







EZT OLVASTA MÁR?

X