Elnökválasztás: pénteken kezdődik a második fordulót megelőző kampány


-A A+

Az államfőválasztás második fordulóját megelőző kampány pénteken éjfélkor kezdődik és november 23-án, szombaton 7 órakor ér véget. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) közlése szerint a hatályos törvények értelmében sem a szavazókörzetek, sem a választási bizottságok, sem a választói listák nem változnak az első fordulóhoz képest.

A külföldi szavazókörzetekben továbbra is három napon át várják az urnákhoz a választópolgárokat, a következő program szerint:

  • november 22-én, pénteken 12 és 21 óra között;
  • november 23-án, szombaton, 7 és 21 óra között;
  • november 24-én, vasárnap 7 és 21 óra között.

Azok a választópolgárok, akik 21 órakor a szavazóhelyiségekben vagy azok előtt tartózkodnak, 23 óra 59 percig még voksolhatnak. A törvény értelmében azok a román állampolgárok szavazhatnak a külföldi körzeteknél, akik a választások napján külföldön tartózkodnak, függetlenül attól, hogy oda szól-e az állandó lakhelyük, vagy csak turistaként tartózkodnak az adott országban.

Az ország határain kívül kialakított szavazókörzeteknél a következő iratok valamelyikének felmutatásával lehet voksolni: személyi igazolvány, ideiglenes személyi igazolvány, diplomata-útlevél, elektronikus diplomata-útlevél, szolgálati útlevél, elektronikus szolgálati útlevél, egyszerű útlevél, egyszerű ideiglenes útlevél és egyszerű elektronikus útlevél, illetve katonai szolgálati könyv a katonai iskolák diákjai esetében.

A levélszavazás kapcsán az AEP megjegyzi, mielőtt a választópolgárok a kiválasztott jelölt nevét feltüntető kockára ragasztják a matricát, bizonyosodjanak meg arról, hogy az illető jelölt bejutott a második fordulóba. Amennyiben olyan jelöltre kerül a matrica, aki nem jutott be a második körbe, a szavazatot érvénytelennek nyilvánítják. A szavazatot rejtő borítékokat legkésőbb november 21-éig kell eljuttatni a választási irodák székhelyére. Azok, akiknek a borítékaik nem érnek célba a jelzett határidőig, értesítést kapnak erről, és a hozzájuk legközelebb eső szavazókörzethez fogják majd irányítani őket.

18 748 szavazókörzetet alakítottak

Az ország területén 18 748 szavazókörzetet alakítottak ki, ezek jegyzéke megtalálható a www.roaep.ro weboldalon. Romániában november 24-én, vasárnap 7 és 21 óra között zajlik a szavazás. Azok a választópolgárok, akik 21 órakor a szavazóhelyiségekben vagy azok előtt tartózkodnak, 23 óra 59 percig még voksolhatnak.

Az állampolgárok a következő, a román állam kibocsátott, érvényes személyazonosító okmány valamelyikének felmutatásával szavazhatnak: személyi igazolvány, elektronikus személyi igazolvány, ideiglenes személyi igazolvány, diplomata-útlevél, elektronikus diplomata-útlevél, szolgálati útlevél, elektronikus szolgálati útlevél, katonai szolgálati könyv.

Az ország területén egyszerű útlevéllel, egyszerű elektronikus útlevéllel vagy ideiglenes egyszerű útlevéllel csak azok a román állampolgárok szavazhatnak, akiknek külföldön van az állandó lakhelyük, de Romániában adják le voksukat – szögezi le az AEP.

A választópolgárok a személyazonossági igazolványukban szereplő állandó lakhelynek megfelelő körzetnél voksolhatnak, illetve amennyiben más településen tartózkodnak, az illető település bármely szavazóhelyiségében leadhatják voksukat.

A mozgáskorlátozottak vagy az ágyhoz kötött betegek mozgóurnát kérhetnek. A mozgóurna igényléséhez szükség van egy külön kérvényre, amelyhez csatolni kell a betegséget vagy mozgáskorlátozottságot igazoló dokumentumok másolatát. Ezeket legkésőbb a választásokat megelőző napon kell eljuttatni az illetékes választási irodához.








EZT OLVASTA MÁR?

X