Budapesti román nagykövet: Bukarest nem adta beleegyezését a Székelyföldi Gazdaságfejlesztő Programhoz
Bukarest nem egyezett bele abba, hogy a magyar kormány Erdélyben gazdákat támogasson, és azt kéri Budapestől, hogy a a gazdaságfejlesztési programját a román hatóságok bevonásával bonyolítsa le Románia területén – jelentette ki Marius Lazurca budapesti román nagykövet hétfőn, egy békéscsabai rendezvényen.
A román diplomata Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel együtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar-Román Tagozata megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt, nyilatkozatait a nagykövetség honlapja idézte.
A G4media tájékoztatása szerint az eseményen Marius Lazurca nyilvánosan is elmondta, hogy a magyar kormány nem egyeztetett a román kormánnyal a programról, így a budapesti támogatásokat a romániai hatóságok jóváhagyása nélkül kapják meg jelenleg is az erdélyi gazdák. Mint korábban írtuk, a Székelyföldi Gazdaságfejlesztő Program keretében már az első szerződéskötésekre is sort került, a programnak sok erdélyi – köztük román nemzetiségű – kedvezményezettje van.
Felszólalásában a nagykövet hangsúlyozta, a magyar kormány nem egyeztetett a programról részleteiben a román kabinettel, nem képezi tárgyát a kormányközi megállapodásoknak. Felkérte a magyar illetékeseket, hogy a programot csak a román hatóságok bevonásával bonyolítsák le. A G4media elmlékeztet: ez az első alkalom, hogy a román állam egyik tisztségviselője nyilvánosan kimondja: Bukarest ebben a formájában nem ért egyet a budapesti támogatási program romániai lebonyolításával.
Budapest külön megköszönte Dragneának Bukarest beleegyezését
A G4media.ro arra is emlékeztet: a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének, Liviu Dragneának semmilyen kifogása nem volt az Erdélyben lebonyolított magyar gazdatámogatási programok ellen, és ezt Budapest meg is köszönte korábban az azóta bebörtönzött román politikusnak.
Tavaly februárban, a Maros-Mezőségi Gazdaságfejlesztési Program keretében meghirdetett támogatások szerződéseinek aláírásakor Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a program sikeréhez többek között a pályázók hite és a román kormány támogatása is szükséges volt. Fontosnak tartotta annak a pozitív fogadtatásnak a fenntartását, amellyel a román kormány viszonyult a programhoz.
Magyar Levente külön köszönetet mondott Liviu Dragneának, akiről elmondta, támogatása nélkül a program nem juthatott volna el a mostani szakaszáig. Írásban megkerestük a román nagykövet nyilatkozatával kapcsolatban Magyar Levente államtitkárt. Amint választ kapunk a kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.
A külügy még kormányváltás előtt állást foglalt
A bukaresti külügyminisztérium már októberben, a G4Media.ro hírportál megkeresésére válaszolva közölte: semmilyen szintű kétoldalú egyezmény nem létezik Magyarország és Románia között a Pro Economica Alapítvány révén működtetett gazdaságfejlesztési programról, a román fél más módon sem fejezte ki beleegyezését.
A kommüniké szerint a bukaresti külügyminisztérium - diplomáciai csatornákon és a kétoldalú találkozók alkalmával - több ízben is azt kérte a magyar féltől, hogy ezt a programot átlátható módon, a román törvényeket, az európai uniós belső piaci szabályait és a romániai regionális fejlesztési stratégiákat tiszteletben tartva, diszkrimináció nélkül bonyolítsa le.
"Felhívtuk a magyar fél figyelmét arra, hogy a gazdasági segítségnyújtás a nemzetközi szabványok szerint túlmutat azokon a kiváltságokon, amelyeket egy ország egy másik állam területén élő rokon kisebbségnek nyújthat, következésképpen ilyen intézkedéseket csak a román fél beleegyezésével, bármiféle etnikai alapú megkülönböztetés nélkül lehet csak hozni" - zárul a bukaresti külügyminisztérium válasza.
A G4Media több ízben foglalkozott azzal, hogy Magyarország "több tízmillió eurót fektet be az erdélyi gazdákba". A bukaresti külügyminisztérium válaszát ismertető cikkében arra emlékeztetett: Szijjártó Péter hétfőn bejelentette, hogy Magyarország a - mindeddig Székelyföldre korlátozódó - gazdaságfejlesztési programot "Románia szinte teljes nyugati részére" (a Partiumra) is kiterjeszti.
A külgazdasági és külügyminiszter aradi látogatása alkalmával nagy sikernek nevezte az erdélyi gazdaságfejlesztési program harmadik ütemét, amelynek során Székelyföldről 5291 pályázatot nyújtottak be és összesen 21,5 milliárd forintnyi fejlesztési igényt fogalmaztak meg. Hozzátette: abban állapodtak meg Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, hogy a program következő fázisát a Partiumra fogják kiírni novemberben.
- 33122 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33124 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33124 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33126 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33127 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33127 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni