Ötezer lejre bírságolta az EMNP elnökét a náci karlendítésért a CNCD


-A A+

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 5 ezer lejre bírságolta Csomortányi Istvánt, az EMNP elnökét a párt Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán szeptemberben közölt náci karlendítős fotóért.

A testület a keddi ülésén egyhangúlag döntött erről a szankcióról – tájékoztatta a Maszolt Asztalos Csaba, a CNCD elnöke. A diszkriminációellenes tanács a Magyar Ifjúsági Értekezlet panasza nyomán vizsgálta meg az ügyet.

„Úgy ítéltük meg, hogy egy Romániában bejegyzett párt közösségi oldalán közzétett náci üzenet sérti egy kisebbségi közösség önérzetét és méltóságát. Ez akkor is így van, ha a fotó évekkel ezelőtt készült” – nyilatkozta Asztalos Csaba. Hozzátette: a döntéskor figyelembe vették, hogy náci karlendítéssel pózoló Csomortányi István egy párt országos elnöke, tehát köztisztséget tölt be. „Tehát a kép üzenete közérdekű információ, még akkor is, ha nem a pártelnök töltötte fel a képet az EMNP Facebook-oldalára" – magyarázta.

A CNCD arról is döntött, hogy az EMNP-nek harminc napon át meg kell jelenítenie honlapján a határozat kivonatát román és magyar nyelven. Határozathozatal előtt a testület beidézte a feleket, Csomortányi István írásban küldte el az álláspontját. Asztalos elmondta, hogy az EMNP elnöke közvetetett módon tagadta, hogy náci karlendítéssel pózolt volna valaha is, arra hivatkozott, hogy manipuláció áldozata lett. A politikusnak jogában áll bíróságon megfellebbezni a CNCD által hozott szankciót.

Csomortányi korábban a Maszolnak nyilatkozva hamisítványnak nevezte a fotót. Elmondta, hogy illetéktelen feltörhették az EMNP Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalát, így kerülhetett oda ez a fénykép. Közölte azt is, hogy az ismeretlen tettesek ellen feljelentést tesz, de ez végül nem történt meg.

Az EMNP elnökének tettét a romániai zsidó közösség képviselője is elítélte, az RMDSZ és a MIÉRT pedig lemondásra szólította fel.








EZT OLVASTA MÁR?

X