Közel 23 ezer elítélt szabadult eddig a „miniamnesztia” törvénye alapján


-A A+

A büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényének hatályba lépésétől számítva keddig közel 23 ezer elítéltet helyeztek szabadlábra a jogszabály alapján – közölte az Országos Börtönigazgatóság (ANP).

A tájékoztatás értelmében 2017. október 19-étől kezdődően 22 939 fogvatartottat engedtek ki a börtönből, akik közül 4060-nak lejárt a büntetése, 18 879-et pedig feltételesen helyeztek szabadlábra.

A jelzett időszakban ugyanakkor a szabadultak közül 2335-en visszakerültek a börtönbe, de – jegyzi meg az ANP – nem valamennyien azért, mert szabadulásuk után újabb bűntettet követtek volna el, hanem többek esetében újabb jogerős ítélet született olyan ügyben, amely szabadulásukkor a büntetőeljárás valamely szakaszában állt.

A képviselőház szerdán döntő házként hatályon kívül helyezte a 2017/169-es törvényt, amelynek értelmében minden, nem megfelelő fogva tartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal lerövidül a foglyok büntetése. A törvényhozók elfogadták azt a módosító javaslatot is, amely fenntartja a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényének hatályát azok számára, akiket 2012. július 24. és a jelen törvény hatályba lépése közötti időszakban ítéltek vagy ítélnek el.








EZT OLVASTA MÁR?

X