Raluca Turcan kormányfő-helyettes jól ráijesztett a közalkalmazottakra


-A A+

Csökkenteni fogjuk a személyzet számát a minisztériumokban és a közintézményekben, jelentette ki szombaton Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes.

„Azt akarom, hogy az intézmények valóban elkezdjék szolgálni az állampolgárokat. (...) Azt akarom látni a kormány szintjén, hogy ha valami probléma merül fel, megoldásokat kezdünk el keresni, nem pedig hibásokat, bűnbakokat. Az is fontos, hogy megnézd, hol volt a probléma, de meg kell változtatni a paradigmát, segíteni kell az embereken” – mondta Raluca Turcan a DIGI 24 hírcsatornának adott interjúban.

A kormányfőhelyettes a regionális fejlesztési minisztériumot hozta fel példaként, ahol például legfelsőbb vezetőségi szinten 40 százalékos,  az intézmény vezetőségi szintjén 30 százalékos, végrehajtói szinten pedig 20 százalékos személyzetcsökkentést terveznek, azonban mindegyik tárcavezetőnek elő kell állnia a leépítési tervvel.

„Mindegyik miniszter be fogja mutatni a tárcájára vonatkozó leépítési tervet a kormányfőnek” – hangsúlyozta Turcan.

Arra a kérdésre, hogy mennyi ideig fog tartani ez az átszervezési időszak, Turcan azt válaszolta, hogy a folyamat hosszadalmasabb, mivel ki kell terjeszteni megyei szintre is, azonban úgy gondolja, hogy a jövő évi költségvetést már az átszervezett struktúrákra számolják ki. 








EZT OLVASTA MÁR?

X