Johannis visszavonja a Románia Csillaga kitüntetést Adrian Năstasétől


-A A+

Klaus Johannis államfő bejelentette kedden, hogy visszavonja a Románia Csillaga kitüntetést a korrupcióért kétszer is elítélt Adrian Năstase volt miniszterelnöktől és az érdemrend minden büntetett előéletű birtokosától.

Az elnök döntése azzal áll összefüggésben, hogy a román jobboldali média értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az öt évre a közélettől is eltiltott, 2012-ben bebörtönzött, majd 2014-ben feltételesen szabadon bocsátott szociáldemokrata politikus december elsején részt vett a román nemzeti ünnepen adott fogadáson a Cotroceni-palotában.

Az elnöki hivatal válasza szerint Năstase a legmagasabb állami kitüntetés birtokosaként került a meghívottak listájára.

Feltehetően ezt a „csorbát" akarja kiköszörülni Johannis a keddi döntésével.

Amint Năstase másnapi leereszkedő, de megbocsátó hangvételű Facebook-bejegyzéséből kiderült, nem idén kapott először meghívót a december elsejei fogadásra, de csak most látta elérkezettnek az időt, hogy a nyilvánosság elé lépjen.

„A legutóbbi választás értelmében újabb öt év következik Johannisszal az elnöki palotában. A politikai társbérlet fogalma nemcsak a különböző politikai táborhoz tartozó elnök és kormányfő közötti viszonyra vonatkozik, hanem az elnök és legfontosabb ellenzéki párt közötti civilizált kapcsolatra is kiterjedhet, azzal a feltétellel, hogy Johannis felhagy a Szociáldemokrata Párt (PSD) támadásával" – írta közösségi oldalán a PSD volt elnöke.

Năstase jelenléte az elnöki hivatalban azért is keltett feltűnést, mert Iohannis már évekkel korábban hadat üzent a bűnvádi eljárás alatt álló politikusoknak, és 2016-ban erre hivatkozva nem küldött meghívót a december elsejei fogadásra a kormánykoalíció pártjait vezető és kétkamarás parlament elnöki tisztségeit is betöltő Liviu Dragneának és Călin Popescu Tăriceanunak.

A hatályos törvények szerint az államfő azoktól vonhatja vissza a Románia Csillaga érdemrendet, akiket jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, vagy azoktól, akiket valamely cselekedetükért méltatlannak talál az érdemrend birtoklására a kitüntetettek soraiból választott „becsületbíróság".

Klaus Johannis államfő 2016-ban ez utóbbi okra hivatkozva írta alá azt a rendeletet, amellyel „ egy kifogásolt kijelentéséért – megfosztotta Tőkés Lászlót román állami kitüntetésétől. Az államfő döntése ellen tiltakozó, az 1989-es forradalom emlékét ápoló Temesvár Társaság akkor nyílt levélben figyelmeztette Johannist: 17 jogerősen börtönbüntetésre ítélt politikus – köztük Adrian Năstase volt kormányfő – birtokolja a Románia Csillagát.

A következő kitüntetéseket vonta vissza az elnök:
* A Románia Csillaga nagykeresztjét, amelyet Adrian Năstase 2002-ben kapott;
* A Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet Gheorghe Bucur 2004-ben kapott;
* A Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet Miron Tudor Mitrea 2002-ben kapott;
* A Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet Dorinel Mihai Mucea 2004-ben kapott;
* A Hűséges Szolgálat állami kitüntetés lovagi fokozatát, amelyet Gheorghe Mencinicopschi 2000-ben kapott;
* A Hűséges Szolgálat lovagi fokozatát, amelyet Emilian Cutean 2004-ben kapott;
* A Hűséges Szolgálat lovagi fokozatát, amelyet Adrian Severin 2002-ben kapott;
* A Hűséges Szolgálat lovagi fokozatát, amelyet Dan Voiculescu 2002-ben kapott;
* A Hűséges Szolgálat lovagi fokozatát, amelyet Ionel Manţog 2000-ben kapott;
* Az Érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Mircia Muntean 2011-ben kapott;
* Az Érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Gh. Cristian Anghel 2004-ben kapott;
* Az Érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Irina Paula Jianu 2004-ben kapott.

(Nyitókép: Adrian Năstase | Forrás: Facebook)








EZT OLVASTA MÁR?

X