FRISSÍTVE – Mandátumát kockáztatva akar hatályba léptetni három törvényt az Orban-kormány


-A A+

FRISSÍTVE: Az Orban-kormány mandátumát kockára téve, úgynevezett „felelősségvállalással” akarja hatályba léptetni a bírák és ügyészek kedvezményes nyugdíjazásának elnapolását és másik két sürgősnek ítélt jogszabályt. FRISSÍTÉS: A kormány már szerdán sort kerítene az eljárásra.

Ezt Ludovic Orban miniszterelnök jelentette be kormánya keddi ülésen.

A bírák és ügyészek jelenleg 25 év szolgálat után kérhetik nyugdíjazásukat, de egy tavaly elfogadott törvény értelmében jövő évtől már 20 éves munkaviszonnyal is nyugállományba vonulhatnak. A korábbi szociáldemokrata kormányzat által bevezetett módosítások ráadásul kettőről négy évre növelik az ügyészi és bírói karrierre pályázó jogászoktól megkövetelt szakmai tapasztalatot, és a kéttagú bírói tanácsok helyett legalább háromtagú tanácsokra bíznák a fellebbviteli tárgyalásokat.

A kormány szerint a kedvezményes nyugdíjazás feltételeit könnyítő törvény jövő évtől „kiürítené” a fellebbviteli bíróságokat, és megbénítaná az igazságszolgáltatást. Ezt úgy próbálják megakadályozni, hogy hatályba lépését elhalasztanák egy évvel.

A kormány a költségvetési kiadások keretösszegét és a diákszállítást szabályozó törvénynél is kiiktatná a parlamenti vitát.

A kormányzati felelősségvállalással beterjesztett törvények hatályba lépését csak a kormány megbuktatásával akadályozhatja meg a parlament. Ha a törvényhozás három napon belül nem terjeszt be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.

A parlamenti vita nélkül, kormányzati felelősségvállalással elfogadott törvénytervezetek ellen is alkotmányossági óvást emelhetnek azonban a honatyák vagy az államfő. Utóbbinak arra is joga van, hogy megfontolásra visszaküldje a tervezetet a parlamentnek, amelynek a két ház együttes ülésén, sürgősségi eljárásban kell döntenie a tervezet sorsáról.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya már jelezte, hogy több más, általa fontosnak ítélt törvény hatályba lépését is felelősségvállalással akarja meggyorsítani. A keddi ülésen napirendre tűzött tervezeteken kívül az egy hónapja ellenzékbe került szociáldemokraták részéről vélhetően komolyabb ellenkezést kiváltó törvényeket - a bankokra, energiaszektorra és távközlésre kivetett többletadó eltörlését, a kétfordulós polgármester-választás bevezetését, vagy éppenséggel a jövő évi állami költségvetés törvényét is - felelősségvállalással léptetné hatályba az Orban-kormány.

FRISSÍTÉS: Hivatalos források szerint a kabinet elküldte a két ház vezetőségének a törvénytervezetek elfogadásáról szóló értesítést, és kérte, hogy szerdán 14 órakor ismertessék azt a képviselőház és a szenátus együttes ülésén.








EZT OLVASTA MÁR?

X