Orban: „teljesen felelőtlen” döntés volt a gyermekpénz megduplázásának megszavazása


-A A+

Nem indulhat majd újabb mandátumért a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben az a hét törvényhozó, akik igazolatlanul hiányoztak a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról döntő szerdai képviselőházi ülésről – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök.

A PNL elnöke azt mondta, összesen 11 liberális képviselő hiányzott az ülésről, négyen igazoltan, heten igazolatlanul. „Én világosan megmondtam: aki nem érti meg, hogy a kormányzás átvétele után minden emberre szükség van a parlamentben, annak gyakorlatilag nem lesz esélye arra, hogy újabb mandátumot szerezzen a soron következő választásokon” – fogalmazott Orban a Digi24 műsorában, hozzátéve, emellett más tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a PNL-nek nem sikerült elérnie a gyermekpénzről szóló tervezetnek a szakbizottságba való visszaküldését.

A miniszterelnök a téma kapcsán azt is leszögezte, hogy „teljesen felelőtlen” döntés volt a gyermekpénz megduplázásának megszavazása, tekintettel arra, hogy a 2020-as költségvetés kidolgozásakor egyébként is számos korlátozó tényezőt kellett szem előtt tartania a kormánynak.

A Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke, Marcel Ciolacu Facebook-bejegyzésben reagált Orban eme kijelentésére. „Nem, miniszterelnök úr, ez egy felelős döntés volt, amely jóérzésről árulkodik. Van pénz a költségvetésben, csak jól kell kezelni, és el kell távolítani azokat az inkompetens politrukokat, akikkel megtöltötték a minisztériumokat” – áll a bejegyzésben.

(Címlapfotó forrása: gov.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X