Hajdu Gábor lett az RMDSZ Csíki Területi Küldöttek Tanácsának elnöke


-A A+

Tisztújító ülést tartott az RMDSZ Csíki Területi Küldöttek Tanácsa (TKT) december 20-án, amelyen a két jelölt közül Hajdu Gábor ügyvédet választották meg elnöknek 52 szavazattal. A másik jelölt Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere volt, aki 13 szavazatot kapott. Alelnököket is választottak Melles Mária, Tusnádfürdő alpolgármestere, valamint Karda Róbert csíkszentdomokosi, Szántó László csíkkozmási és Pap Imre gyimesfelsőloki polgármester személyében.

A testület ezenkívül SZKT-küldötti megbízást szavazott meg András Hunor Jenő csíkszeredai önkormányzati képviselőnek, valamint megerősítette tisztségében Becze István ügyvezető elnököt. A tisztújítási módszertant is elfogadták, amely szerint az elkövetkező időszakban a csíki RMDSZ helyi szervezetei megújulnak.

Az ülés elején politikai beszámolót tartott Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök, Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.

Borboly Csaba elmondta, hogy mindkét idei választáson kiemelkedően jól teljesített Csík térsége, és a kihívásokra csapatként adtak választ. „A 2020-as év sem lesz egyszerű, éppen ezért szerintem a legeslegfontosabb jövőre is: a csapat. Csapat, csapatszellem, győzelem a három kulcsszó. A cél egyértelmű: győzni. Megtartani azt, ami a miénk, és megszerezni a pozíciókat mind a városok, települések, mind pedig a megyei tanács élén, illetve növelni a tanácsosaink számát minden önkormányzatnál” – hangsúlyozta a területi elnök.

Beszédében Kelemen Hunor köszönetet mondott az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének az elmúlt év munkájáért. A Szövetség elnöke évértékelőjében elmondta azt is, hogy 2019 végén az elmúlt harminc év egyik legsúlyosabb politikai döntése körvonalazódik azáltal, hogy a kormány felelősségvállalással készül elfogadni a jövő évi költségvetést. Ő több ízben is próbálta meggyőzni a miniszterelnököt, hogy ez a döntés nem helyénvaló, hiszen rossz precedenst teremt mind politikailag, mind pedig társadalmilag és gazdaságilag. Például később jöhet majd egy kormány, amelynek kétharmados többsége van a parlamentben, ám nincs kedve a demokratikus vitához, és ugyanezzel az eszközzel él. „Én nem tudom azt elfogadni, hogy harminc év után először a kormány kihagyja a parlamentet ebből a döntésből” – hangsúlyozta.

A szövetségi elnök kiemelte azt is, hogy az RMDSZ bármikor kész a választói elé állni, így nem riad vissza az előre hozott választás gondolatától. A kétfordulós önkormányzati választás kapcsán kijelentette: semmivel sem demokratikusabb az, ha valaki úgy nyeri meg a választást, hogy a második fordulóban különféle, nem transzparens politikai alkuk következtében le tudja győzni azt, aki az első fordulóban a szavazatok 40 százalékát birtokolta. „Nekünk arra kell koncentrálnunk a jövő évben, hogy ne veszítsünk polgármestereket, ne veszítsünk önkormányzati és parlamenti helyeket, és ha lehet, ezekhez tegyünk még hozzá” – nyomatékosított Kelemen Hunor.

Tánczos Barna szenátor ismertette a költségvetés-tervezet néhány fontosabb adatát. Eszerint a személyi jövedeladó 14 százaléka a megyei költségvetésbe, 63 százaléka pedig a helyi önkormányzatok költségvetésébe folyik be. Megyei utakra 17 millió lejt kap Hargita megye, ami kétmillió lejjel kevesebb a tavalyi, erre előirányzott összegnél. A személyi jövedelemadóból önkormányzatoknak fejlesztésre visszaosztott pénz hat százalék lesz az eddigi 7,5 százalék helyett, továbbá három százalékot fordítanak egy kulturális alap létrehozására, amelyből az önkormányzatok által működtetett színházakat, operákat és filharmóniákat részfinanszíroznák.

Korodi Attila az idei esztendő egyik legnagyobb kihívásának az úzvölgyi katonai temető körül kialakult helyzetet nevezte, amelyben, úgy látja, a közösségi vezetők helytálltak, de a magyarság még számíthat hasonló megpróbáltatásokra, amire fel kell készülni, össze kell zárni. A parlamenti képviselő az évet sikeresnek tartja a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fejlesztése szempontjából is, amelyben nagyot léptek előre. Korodi Attila szerint a következő évek nagy programja Székelyföldön a gázhálózatok kiépítése, bővítése lesz, aminek a lehetőségét az RMDSZ megteremtette azáltal, hogy elfogadtatta azt a törvényjavaslatát, amely alapján az önkormányzatok is cselekedhetnek e téren, és a következő Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) tartalmazni fogja gázhálózatok finanszírozását is.








EZT OLVASTA MÁR?

X