Tăriceanu a miniszterelnökhöz: ne áldozza fel Románia stabilitását egy kicsinyes politikai cél érdekében
Călin Popescu-Tăriceanu arra inti Ludovic Orban miniszterelnököt, „ne áldozza fel Románia stabilitását és gazdasági fejlődését egy viszonylag kicsinyes politikai cél érdekében". A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke szerint a miniszterelnöknek bíznia kellene a parlamentben, abban, hogy sikerül majd találni egy „középutat", amely nem egyik vagy másik politikai párt, hanem a román állampolgárok érdekét szolgálja.
„Arra intem Orban miniszterelnököt, ne áldozza fel Románia stabilitását és gazdasági fejlődését egy viszonylag kicsinyes politikai cél érdekében. Ugyanakkor kérem tőle, ne űzzön csúfot azokból az erőfeszítésekből és áldozatokból, amelyeket a kormánya beiktatásához szükséges többség megalakítása érdekében hoztunk" – fogalmaz egy vasárnapi Facebook-bejegyzésben Tăriceanu.
Az ALDE elnöke hangsúlyozza, egyre több szó esik az előre hozott parlamenti választásokról, de senki nem magyarázza el, hogy „milyen előnyük származik ebből a kalandból a román embereknek".
„Nehéz ezt elmagyarázni, mert voltaképpen semmiféle előnyük nem származik belőle. Az, hogy a Nemzeti Liberális Párt jól áll a közvélemény-kutatásokban, nem egy komoly ok. Mi történik, ha egy év múlva más párt fog jobban állni a közvélemény-kutatásokban? Kezdjük ismét elölről? És végigcsináljuk ezt valahányszor a szociológiai felmérések a választópolgárok politikai preferenciáinak változását mutatják?" – írja bejegyzésében Tăriceanu.
A politikus úgy véli, amennyiben az előre hozott választások szorgalmazói komolyan gondolják kezdeményezésüket, és az nem csak egy „választási stratégia", amellyel el akarják terelni a figyelmet az „igazán fontos témákról", pontosan el kellene mondaniuk az embereknek, hogy mi fog történni az előre hozott választások után.
Az ALDE vezetője szerint a PNL téved, ha azt gondolja, hogy „az ideológiát és minden tapasztalatot nélkülöző, populista" Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) az oldalán könnyebb dolga lenne, mint most, amikor egymaga kormányoz. „A jelenlegi kabinet tett néhány fontos lépést: elfogadta az állami költségvetést, és módosította a gazdaságot nagymértékben torzító 114-es rendeletet. Ugyanígy támogatást szerezhet a kétfordulós polgármester-választás vagy a különnyugdíjak reformjának megvalósításához is" – írja még bejegyzésében Călin Popescu-Tăriceanu.
- 33222 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33224 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33224 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33225 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33227 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33227 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni