Felmentették a választási hatóság volt elnökét a korrupciós vádak alól


-A A+

Első fokon felmentette a bukaresti törvényszék az Állandó Választási Hatóság (AEP) volt elnökét, Ana-Maria Pătrut a befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádja alól. Ugyanakkor megszüntették a vagyonára elrendelt zárlatot.

Az ítélet nem jogerős, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) óvást nyújthat be ellene. A DNA azzal vádolja Ana-Maria Pătrut, hogy 2008 áprilisa és júniusa között az AEP alelnökeként egy bukaresti ingatlan árának megfelelő összeget, 210 ezer eurót kért egy vállalat képviselőitől. A pénzt 2009-ben vette át, és ígéretet tett a cégnek, hogy az összeg fejében közbenjár annak érdekében, hogy a vállalat bizonyos szolgáltatói szerződéseket köthessen az AEP-pel.

2011-ben, ugyancsak az AEP alelnökeként, Ana-Maria Pătru egy luxusautó árát kérte ugyanattól a cégtől, cserében pedig újabb szolgáltatói szerződésekhez segítette hozzá a vállalatot. A kért összegből 15 eurót kapott meg – állítja a DNA, amely szerint ugyanabban az évben 50 ezer eurót vett át Pătru egy másik cég igazgatójától, és az összeg fejében közbenjárt annak érdekében, hogy az üzletembert fogadja a gazdasági miniszter.

A DNA szerint a befolyással való üzérkedéssel szerzett pénzből az AEP alelnöke egy luxusautót vásárolt, amelyet más személy nevére íratott be.

(Nyitókép: Ana-Maria Pătru | Fotó: national.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X