Vádat emelt a DNA az Állandó Választási Hatóság volt elnöke, Ana-Maria Pătru ellen


-A A+

Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Ana-Maria Pătru ellen. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) jelenleg vizsgálati fogságban levő volt elnökének háromrendbéli befolyással való üzérkedés és kétrendbéli pénzmosás miatt kell bíróság elé állnia. 

A DNA közleménye értelmében az AEP alelnökeként 2008 áprilisa és júniusa között Ana-Maria Pătru egy bukaresti ingatlan árának megfelelő összeget, 210.000 eurót kért egy vállalat képviselőitől. A pénzt 2009-ben vette át, és ígéretet tett a cégnek, hogy az összeg fejében közbenjár annak érdekében, hogy a vállalat bizonyos szolgáltatói szerződéseket köthessen az AEP-vel. 

2011-ben, ugyancsak az AEP alelnökeként, Ana Maria Pătru egy luxusautó árát kérte ugyanattól a cégtől, cserében pedig újabb szolgáltatói szerződésekhez segítette hozzá a vállalatot. A kért összegből 15.000 eurót kapott meg - állítja a DNA, amely szerint ugyanabban az évben 50.000 eurót vett át Pătru egy másik cég igazgatójától, és az összeg fejében közbenjárt annak érdekében, hogy az üzletembert fogadja a gazdasági miniszter. 

A DNA szerint a befolyással való üzérkedéssel szerzett pénzből az AEP alelnöke egy luxusautót vásárolt, amelyet más személy nevére íratott. A vádhatóság 275.000 eurós vagyonzárat rendelt el Ana-Maria Pătru ellen, és előzetes letartóztatásának meghosszabbítását javasolja. A vádiratot a Bukaresti Törvényszékre küldték. 








EZT OLVASTA MÁR?

X