Dan Barna: a PSD eddig elutasította, most meg kéri az EU beleszólását a belügyekbe


-A A+

Nevetségesnek minősítette kedd este Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) törekvését, hogy levélben értesítse az Európai Unió intézményeit az Orban-kormánynak a választási törvény megváltoztatására irányuló szándékáról.

A pártelnök a Digi 24 televízió műsorában kifejtette: nevetséges, hogy az a PSD, amelyik három éven keresztül folyamatosan azt hangoztatta, hogy a nyugati országok, Európa, a Velencei Bizottság ne szóljon bele a belügyekbe, most „hirtelen felfedezte az európai értékrend fontosságát”. A PSD kedden jelentette be, hogy az európai intézményekhez címzett levélben tájékoztatja az uniót arról, hogy a kormány a parlamenti vitát megkerülve akarja bevezetni a kétfordulós polgármester-választást, alig néhány hónappal a helyhatósági választások előtt.

Az utóbbi napok másik fontos belpolitikai témája kapcsán Dan Barna elmondta: „nehéz, de nem lehetetlen” előre hozott parlamenti választásokat szervezni. Meglátása szerint erre feltétlen szükség van, mert „a parlamentet továbbra is a PSD irányítja”, és akadályozza a reformok bevezetését. Barna szerint politikai egyezséget kell kötni a Pro Romániával, a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) és az RMDSZ-szel az előre hozott választások tekintetében.

(Nyitókép: Dan Barna USR-elnök | Fotó: Digi24)








EZT OLVASTA MÁR?

X