Évfordulós elismerések Kolozsváron: huszonnégyen részesültek Ezüstfenyő-díjban


-A A+

Tizennyolcadik alkalommal díjazta szombaton az RMDSZ azoknak a munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a szövetség programjának megvalósításában. Az elismeréseket Kelemen Hunor szövetségi elnök 24 személynek adta át Kolozsváron.

A politikus beszédében kiemelte: 18 év alatt még nem fordult elő, hogy a díjátadás egyszerre történjen az RMDSZ születésnapjának megünneplésével. Emlékeztetett arra, hogy szintén szombaton, Kolozsváron tartják a szövetség alapítása 30. évfordulójának gáláját.

Kelemen Hunor felidézte, hogy 30 évvel ezelőtt, 1989-ben az RMDSZ legfontosabb stratégiai célkitűzése az volt, hogy a magyarság a szülőföldjén, Erdélyben közösségként megmaradjon, a kommunisták által elvett javait visszaszerezze.

„A 30 évvel ezelőtti célokért ma is tudunk tenni, tudunk építkezni, ha elbotlasztanak, felállunk, és megyünk tovább. Meg kell köszönnünk az alapítók munkáját, hálásak vagyunk nekik ezért. Bízom benne, hogy ez a szövetség sikeres lesz a következő években is” – mondta beszédében az RMDSZ elnöke.

A díjazottak névsora:

  • Albert Csaba a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesületének alapítója
  • Bányai Csaba Beszterce-Naszód megyei református lelkipásztor és esperes
  • Bendel József a tasnádi RMDSZ egyik alapító tagja
  • Daróczi Mihály Bályok alpolgármestere
  • Dálnoki Lajos, Réty község volt polgármestere
  • Farkas Viktória Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke és az Arad megyei Máltai Szeretetszolgálat elnöke
  • Gál Mihály gyergyóalfalvi volt helyi RMDSZ elnöke
  • Jakab István Maros-Mezőségi esperes                                
  • Jakabffy László az RMDSZ Bihar megyei és a nagyváradi szervezetének alapítója
  • Dr. Lőrincz Helga Nagyenyed alpolgármestere
  • Krizbai Attila nyugdíjas, az RMDSZ bethleni szervezetének alapító tagja
  • Molnár Endre az RMDSZ Mehedinți megyei szervezetének alapítója
  • Pogocsán Ferdinánd Zoltán Déva alpolgármestere
  • Rollinger Ágnes az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének egyik alapító tagja
  • Sebestyén Magdolna az RMDSZ máramarosszigeti szervezetének alapító tagja, volt önkormányzati képviselő
  • Stier Péter a Partiumi Magyar Napoknak volt főszervezője
  • Szabó Anna nyugdíjas, a resicabányai kulturális és közösségi élet alakítója
  • Szabó Gábor az RMDSZ Fogarasi szervezetének elnöke
  • Szederjesi György a Szeben megyei és városi szervezet alapítója
  • Szekernyés János helytörténész, műkritikus, irodalom- és művelődéstörténész, újságíró
  • Szentes Antal Hargita megyei tanácsos.
  • Szilágyi Róbert-István a Szilágy Megyei Tanács alelnöke
  • Téglás József magyartanár, a koltói Petőfi Emlékünnepség főszervezője
  • Márton Katalin a Communitas Alapítvány gazdasági irodavezetője







EZT OLVASTA MÁR?

X