Mindenáron ki akarja provokálni az előre hozott parlamenti választásokat a PNL


-A A+

Elkészítette az előre hozott parlamenti választások programját a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – közölte Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes a Francia Közszolgálati Rádió (RFI) román nyelvű műsorának adott interjúban. Kiderült: addig próbálgatják felelősségvállalással elfogadtatni a törvényeket, amíg az ellenzék meg nem buktatja a kormányt.

A PNL elképzelése szerint a kétfordulós polgármester-választásokat előíró törvény hatályba lét, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kilátásba helyezett bizalmatlansági indítvány nem kapja majd meg a szükséges szavazatszámot. Ezt követően azonban a liberálisok más törvénytervezetekre is felelősséget szándékoznak vállalni, hogy „borzolják a kedélyeket” a PSD-ben, és az ellenzéki párt benyújtson egy másik bizalmatlansági indítványt is, amely előre hozott választásokhoz vezet – mondta Turcan.

A kormányfőhelyettes szerint a jelenleg kisebbségben dolgozó Orban-kabinet által hozott intézkedéseknek szükségük van egy törvényhozói háttérre, amely jelenleg a PSD-s parlamenti képviselők miatt nem működik.

„Az előre hozott választások fő célja az, hogy a parlament összhangban legyen az emeberek akaratával és partnere legyen a kormánynak és az államelnöknek – mondta Turcan. – Az Orban-kormány fontos célkitűzéseket vállalt, megoldott, vagy megoldani készül egy sor olyan problémát, amelyet a PSD-kormány hátrahagyott: mértéktelen adósságokat, gazdasági stagnálást, a nyugdíj- és szociális rendszerben uralkodó káoszt, a fel nem használt vagy elpazarolt európai alapokat. Ezekhez az intézkedésekhez azonban törvényhozói támogatás szükséges, amely jelenleg nincs meg a parlamentben, mert azt még mindig a PSD vezeti, Marcel Ciolacuval az élen, és minden jó kezdeményezést elfojt.”

Hozzátette, ha „valamiféle abszurd folytán" mégse lehet kiírni az előre hozott választásokat, az Orban-kabinetnek olyan kormányprogramja lesz, amelyet „felelősségvállalással visz végbe”. A PNL által előkészített ütemterv szerint azonban a parlamenti választásokat a helyhatósági választásokkal egy időben írják ki – tette hozzá.

Amennyiben a kormány bizalmatlansági indítvány nyomán megbukik, módosítani próbálják a választási törvényt, hogy az előre hozott választások megszervezése lehetővé váljék, szögezte le Turcan, aki szerint „a jelenlegi törvényekben nincsenek olyan cikkelyek, amelyek világosan meghatároznák az előre hozott választások megszervezési körülményeit és módját”.








EZT OLVASTA MÁR?

X