Tăriceanu a nyugdíjrendszerről: az egyenlőtlenségeket fel kell számolni, de nem így
A nyugdíjrendszer méltánytalanságait fel kell számolni, de nem „tűzoltómódszerrel", ahogyan a parlament eljárt a különnyugdíjak kapcsán – hangsúlyozta Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.
Tăriceanu a Román Televízió műsorában leszögezte, ő maga is azt támogatta, hogy a tervezetet vitassa meg a parlament, ezt azonban nem kellett volna két nap alatt „összecsapni". A rendszer egyenlőtlenségeit orvosolni kell, ugyanakkor nem szabad „csúfot űzni azokból, akiknek volt hozzájárulásuk”.
„Ezzel a tűzoltómódszerrel, amellyel próbáljuk megoldani a problémát, saját magunkból űzünk csúfot. A nyugdíjrendszer egyenlőtlenségeit fel kell számolni, de nem így" „ fogalmazott.
Az ALDE elnöke hangsúlyozta, a különnyugdíjak rendszere számos „aberrációhoz" vezetett, mert míg az európai országok nagy részében a nyugdíj a fizetés mintegy 80 százalékát teszi ki, Romániában vannak nyugdíjak, amelyek összege a fizetés kétszeresére vagy háromszorosára rúg.
„Mi a többi párttól eltérő álláspontot fogalmaztunk meg, és azt mondtuk, nem szabad hirtelen felindulásból cselekedni, populista módon, a választások közeledtével. Vannak olyan szakmai csoportok, amelyek egyfajta társadalmi szerződést kötöttek az állammal, például a bírák és ügyészek vagy a diplomaták. Azt akarjuk, hogy független, jó szakemberekből álló bírói és ügyészi testületünk legyen. Ha ilyen intézkedéseket hozunk, ne számítsunk erre" – nyomatékosította Tăriceanu.
(Nyitókép forrása: INQUAM Photos / Albert Grosescu)
- 33222 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33224 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33224 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33226 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33227 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33227 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni