Ludovic Orban Gyergyóditróról: a cél a törvények és az állampolgárok alapvető jogainak betartása


-A A+

Ludovic Orban miniszterelnök szerint a hatóságok hatékonyan léptek fel Gyergyóditró-ügyben, a cél a törvények, valamint az érintett állampolgárok jogainak betartása.

„Ami minket illet, nem voltak hangzatos nyilatkozatok, de hatékony volt a fellépés, és végül olyan megoldás született, amely nagyon eltér attól, amit mások reméltek volna. A cél a törvények betartása, az állampolgárok alapvető jogainak és szabadságainak tiszteletben betartása, anélkül, hogy bármilyen színezetet adnánk az ügynek" – fogalmazott a kormányfő.

A Hargita megyei rendőr-főkapitányság eljárást indított gyűlöletre való uszítás és diszkrimináció miatt, miután múlt szerdán mintegy 200 személy gyűlt össze a gyergyóditrói polgármesteri hivatal épülete előtt tiltakozni az ellen, hogy a helybéli pékség két Srí Lanka-i péket alkalmazott. Az emberek azt mondták, attól tartanak, hogy a két munkást további migránsok követik, akik veszélyt jelentenek a helybéliek biztonságára.

Az ügyben tartott szombati falugyűlésen több helybéli lakos is arról panaszkodott, hogy embertelen körülmények között kellett dolgozniuk a pékségben, sokat túlóráztak, a túlórákat nem fizették nekik, és a tulajdonos csúnyán bánt velük.








EZT OLVASTA MÁR?

X