Így cikkezik a gyergyóditrói helyzetről nemzetközi sajtó


-A A+

Fellázadt egy romániai község lakóinak egy része, amiért egy helyi vállalkozó két Srí Lanka-i vendégmunkást alkalmazott a cégénél – számolt be a svájci Le Matin a gyergyóditrói feszültségekről.

A Rador által idézett cikk szerint az „idegenek” ellen lázadozó csoport élére egy lelkész állt. A tiltakozások hatására a polgármester lakossági fórumot hívott össze. Puskás Elemér a falugyűlésen két téma megvitatását javasolta: a vendégmunkásokat alkalmazó pékség és a közösség közötti konfliktus, illetve a Srí Lankai-iak jelenléte a településen – tudósít a svájci lap.

A Le Matin emlékeztet arra, hogy a helyiek „Migrásmentes Ditrót akarunk” néven Facebook-csoportot hozott létre, és többen népszavazást is kértek a vendégmunkások ügyében. Beszámol arról is, hogy a Srí Lanka-iaknak el kellett költözniük a községből, mert a lakásuk bérbe adóját megfenyegették.

A lap idézi Asztalos Csabát, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökét, aki szerint a gyergyóditrói feszültségek hátterében az EU-ban és a térségben felerősödött migránsellenes diskurzus áll.








EZT OLVASTA MÁR?

X