Elutasította az alkotmánybíróság a költségvetés elfogadásának módja miatt benyújtott óvást
Az alkotmánybíróság szerdán elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet Marcel Ciolcacu, a képviselőház és Teodor Meleșcanu, a szenátus – akkori – elnöke nyújtott be a 2020-as költségvetési és az idei társadalombiztosítási törvény felelősségvállalás általi elfogadása miatt.
A Ludovic Orban vezette kormány azért választotta tavaly december 23-án a parlamenti vitát mellőző módját a költségvetés elfogadásának, mert szerinte az előző, szociáldemokrata párti (PSD) kabinet „üresen hagyta” az államkasszát, az önkormányzatok és az állami intézmények nem tudták volna lezárni a 2019-es esztendőt. A kormány felelősségvállalással – mandátumát kockára téve – igazította el a 2019-es büdzsét, és fogadta el az idei költségvetést, amelyet január elején Klaus Johannis államfő ki is hirdette, annak ellenére, hogy a PSD-s házelnökök alkotmányossági kifogást nyújtottak be ellene.
Az alkotmánybíróság szerint azonban e miatt nem állt fenn az alaptörvénybe ütköző jogi konfliktus a kormány és a parlament, azaz a végrehajtás és a törvényhozó testület között.
Cikkünk frissül.
(Nyitókép: Orban és kormánye utóbb megbukott a bizalmatlansági szavazáson, de ennek már nem volt köze a költségvetéshez | INQUAM Photos / Octav Ganea)
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni