Kormányalakítás: a liberálisok a Pro Romániától és az ALDE-tól is remélnek voksokat


-A A+

A beiktatásról szóló parlamenti szavazáson a Pro Románia és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) törvényhozóitól is kap majd támogató voksot a Cîţu-kormány – vélte Florin Roman, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője. Victor Ponta Pro Románia-elnök azt mondta: ha a PNL nyíltan megszavazza saját jelöltjeit, ő is rájuk voksol.

A Francia Közszolgálati Rádió (RFI) román nyelvű műsorának nyilatkozó Florin Roman azt mondta, a Pro Románia néhány képviselője és szenátora a korábbi kormányokat is megszavazta, noha a párt vezetősége előzőleg bejelentette, hogy alakulata nem támogatja a kabinetet, és az ALDE esetében is volt példa erre. „Persze, megpróbáljuk összegyűjteni a szükséges 233 szavazatot. Lesznek voksaink a Pro Romániától és az ALDE-tól is" – nyomatékosította Roman.

A PNL alsóházi frakcióvezetője hozzátette, mivel a politikai válságon túlmenően egy esetleges koronvírus-járvány veszélye is fenyeget, az országnak „most nagyobb szüksége van a stabilitásra és a normalitásra, mint bármikor".

„A stabilitás azt jelentené, hogy mielőbb sort kerítenek a Cîţu-kormány beiktatásáról szóló szavazásra, és lenne egy teljes jogú kormányunk, amely megfelelően tudná kezelni az ország ügyeit ebben az időszakban" – fogalmazott.

Ponta: ha a PNL nyíltan szavaz, én is rájuk voksolok

Ha a PNL törvényhozói és szövetségeseik a Cîţu-kormány beiktatásáról döntő szavazáson látható módon bizalmat szavaznak a kabinetnek, akkor ő is a beiktatásra fog szavazni, és vele együtt valószínűleg a Pro Románia és a Szociáldemokrata Párt (PSD) több tagja is – üzente Victor Ponta, a Pro Románia párt elnöke, leszögezve: Romániának kormányra van szüksége.

 

„A PNL alsóházi frakciójának vezetője – remélem, őszinte – felszólítást intézett a Cîţu-kormány beiktatásának megszavazására, rámutatva, hogy Romániának stabil kormányra van szüksége, amely az országot sújtó válsággal foglalkozzon! Nyilvános javaslatom van Florin Roman számára, hogy az emberek lássák, ki hazudik nekik, és ki mond igazat!” – írta Ponta Facebook-bejegyzésében.

Megemlítette, hogy „a Cîţu-kormány beiktatásához 233 szavazatra van szükség, a PNL-nek pedig 240 voksa volt az Orban-kormány beiktatásakor, amikor sem a Pro Románia párt, sem a PSD nem szavazott”. Időközben a PNL-hez átigazolt még néhány szociáldemokrata törvényhozó, így jelenleg legalább 245 voksuk van, mutatott rá.

„Ha a PNL parlamenti képviselői és szövetségeseik a Cîţu-kormány beiktatásáról döntő szavazáson látható módon megszavazzák a beiktatást, akkor megkapják az én voksomat is! Nem bocsátkoztam tárgyalásokba a PNL-vel, nem akarok semmiféle tisztséget, vagy előnyt, de úgy gondolom, hogy Romániának kormányra van szüksége” – írta.

(Nyitókép: Florin Roman, a PNL frakcióvezetője | Fotó: dcnews.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X