A korrupcióval gyanúsított Sorina Pintea mellett tüntettek Nagybányán


-A A+

A kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásban levő Sorina Pintea melletti szimpátiatüntetést tartottak csütörtök este a nagybányai igazságügyi palota épülete előtt. A megmozduláson több mint 200-an vettek részt.

A résztvevők között volt a Máramaros megyei kórház - amelynek az egykori egészségügyi miniszter menedzsere volt - több alkalmazottja, családtagok, Pintea barátai, ismerősei, illetve a kórház volt páciensei is.

Ott volt a megmozduláson Sorina Pintea férje, Ovidiu Goga is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az újságíróknak. Azt mondta, az üggyel kapcsolatos mondanivalóját megosztotta egy Facebook-bejegyzésben.

A csendes tüntetés résztvevői táblákat emeltek a magasba a volt egészségügyi minisztert támogató üzenetekkel.A megmozdulás rendbontás nélkül zajlott.

A vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásban levő Sorina Pinteát előbb hétfőn, majd kedden is bekísérték a rendőrségi fogdából a kórházba. A volt egészségügyi miniszter egészségi állapotának rosszabbodására hivatkozva kérelmezte áthelyezését. A médiában megjelent felvételek tanúsága szerint Pinteát megbilincselve vitték be a kórházba.







EZT OLVASTA MÁR?

X