DNA-mérleg: 2019-ben csökkent a jogerősen elítéltek száma


-A A+

2019-ben 422 személyt ítéltek el jogerősen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által kivizsgált ügyekben, szemben a 2018-ban jegyzett 584-gyel, és többségük felfüggesztett börtönbüntetést kapott – derül ki az intézmény tavalyi tevékenységi mérlegéből, amelyet hétfőn ismertett Crin Bologa főügyész.

A korrupciós ügyekben 2019-ben jogerősen elítélt személyek száma csökkent ugyan az egy évvel korábbihoz képest, de fontos ügyekben születtek jogerős ítéletek – hangsúlyozta Bologa, aki példaként említette, hogy tavaly jogerősen elítéltek három képviselőt (akik közül egyik a képviselőház elnöke volt), egy igazságügyi minisztériumi államtitkárt, egy egészségügyi minisztériumi államtitkárt, egy szállításügyi minisztériumi államtitkárt és személyi tanácsadót, egy belügyminisztériumi kabinetfőnököt, öt bírót, három ügyészt, egy ANAF-elnököt és egy ANRP-alelnököt, a Román Lottótársaság egyik volt vezérigazgatóját, négy megyei tanácselnököt, valamint több polgármestert és alpolgármestert.

A tavaly elítéltek 51 százaléka felfüggesztett, 27 százaléka letöltendő börtönbüntetést kapott. Összesen 120 millió lej elkobzásáról is rendelkeztek a bírói ítéletek, ez az összeg csaknem 60 százalékkal nagyobb a 2018-ban jegyzett 76 millió eurónál – derül még ki a jelentésből.








EZT OLVASTA MÁR?

X