Raed Arafat: a szükségállapot bevezetése segítséget jelent a járvány leküzdésében


-A A+

Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője felhívást intézett a sajtóhoz, amelyben „felelős polgári hozzáállást” kér, és leszögezi: a szükségállapot bevezetése nem problémát, hanem segítséget jelent a járvány leküzdésében, ezért ezt a témát „nem szabad elpolitizálni".

„Miután az államfő bejelentette, hogy hétfőtől szükségállapotot hirdet, különböző spekulációk, pániküzenetek jelentek meg, amelyek a népesség bizonyos magatartását válthatják ki. A médiában megjelentek olyan nyilatkozatok, amelyek szerint racionalizálják az élelmiszereket, vagy pedig leállítják a forgalmat...” – kezdte Facebook-bejegyzését Arafat.

„Vannak olyan videók, amelyeket olyan emberek készítettek, akik viccnek fogják fel a helyzetet, és azt látjuk, hogy egy fehérbe öltözött egyén egy másik ember után rohan az utcán, és a felvétel azt sugallja, hogy elszabadult az ellenőrzés alól a helyzet. A sajtónak, azon személyeknek, akik különböző tartalmakat töltenek fel a szociális hálóra, valamennyiünknek felelős polgári hozzáállást kell tanúsítanunk” – írja a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője szombat késő esti Facebook-bejegyzésében.

Az államtitkár szolidaritásra és kölcsönös bizalomra int. „A rendkívüli állapot kihirdetésének célja semmiképpen sem az, hogy problémát okozzon, hanem, hogy segítsen, támogassa a járvány terjedésének megakadályozását. Ezt a témát nem szabad elpolitizálni. Szolidaritásra és kölcsönös bizalomra van szükség” – zárul Raed Arafat üzenete.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 

Nyitókép: gov.ro








EZT OLVASTA MÁR?

X