Kilépett az USL-frakcióból Remus Cernea képviselő


-A A+

Beváltotta a maszol.ro-nak adott interjúban tett ígéretét Remus Cernea képviselő: a Zöld Párt elnöke kilépett a Szociál-Liberális Szövetség alsóházi frakciójából. Döntését hétfőn este a B1TV-ben azzal indokolta, hogy a kormány környezetkárosító beruházásokat támogat.

Cernea arra utalt, hogy a Ponta-kabinet sorra engedélyezi a palagázlelőhelyek feltárását Romániában külföldi beruházók számára. Emellett a miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy a kormány engedélyezni készül az évek óta jóváhagyásra váró bányabefektetéseket. Bár Ponta név szerint nem említette, a verespataki aranybánya megnyitására is gondolhatott.

Remus Cernea a palagáz-kitermelés és a ciántechnológiás bányászat következetes ellenzője. „A Zöld Párt várhatóan felülbírálja majd az USL-vel kötött politikai együttműködési megállapodást. Júniusban lesz egy tanácskozásunk, ekkor döntünk majd erről. Nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy konzultálásunk nélkül döntenek a környezetre káros beruházások ügyében” – nyilatkozta korábban a maszol.ro-nak a képviselő.








EZT OLVASTA MÁR?

X