Letette a hivatali esküt az új egészségügyi miniszter


-A A+

Letette a hivatali esküt a Cotroceni-palotában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. Klaus Johannis államfő csütörtökön írta alá az új egészségügyi miniszteri kinevezéséről szóló rendeletet, miután a korábbi tárcavezető, Victor Costache reggel bejelentette, hogy lemond tisztségéről, majd Ludovic Orban miniszterelnök közölte, hogy Nelu Tătaru államtitkárt javasolta a helyére.

Costache előző nap még Bukarest teljes lakosságának tesztelésére vonatkozó terveiről nyilatkozott a sajtónak, ami heves vitát váltott ki: több megszólaltatott szakember szerint sürgősebb lenne az első vonalban harcoló egészségügyi személyzet védelme.

Costachénak egyebek között azt rótták fel, hogy nem szervezte meg idejében a – nem járványkórházban dolgozó – orvosok ellátását megfelelő védőfelszerelésekkel. Egyebek mellett ennek tulajdonítják, hogy a „Románia Lombardiájának" nevezett Suceaván a több mint 1300 alkalmazottat foglalkoztató megyei kórházban alakult ki az ország legnagyobb fertőző góca.

A romániai koronavírus-helyzettel foglalkozó hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Nalu Tătaru | Fotó: antena3.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X