IMAS-felmérés: három hónapja folyamatosan csökken a PNL támogatottsága


-A A+

A kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatottsága 33 százalékra csökkent az IMAS közvélemény-kutatóintézet legfrissebb felmérése szerint. Általában véve a jobb oldali pártok népszerűsége esett vissza, míg a baloldaliaké, illetve az RMDSZ-é enyhén nőtt.

A PNL harmadik hónapja könyvelt el folyamatos csökkenést, januárban a megkérdezett választópolgároknak még a 47 százaléka adta volna rá a voksát. Második helyen a parlamenti mandátumok legnagyobb hányadát magáénak tudó ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PDS) áll 24,8 százalékkal, míg a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 10,8 százalékkal a harmadik, de eredménye gyengébb a márciusi 12,5 százaléknál.

Az USR választási szövetségesét, a törvényhozáson kívüli (európai parlamenti képviselettel rendelkező Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártját (PLUS) külön mérték, és szintén visszaesést mutat a múlt havi eredményhez képest, de 5,1 százalékkal még mindig a bejutási küszöb felett áll. A Népi Mozgalom Pártja (PMP) 3,4 százalékon áll.

Megerősödött ellenben a baloldali Pro România (8,2 százalék) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), utóbbi viszont a 4,4 százalékos eredménnyel pillanatnyilag nem jutna be a parlamentbe.

Az RMDSZ a márciusi 4,5 százalékról 5,5 százalékra javította eredményét. Az IMAS a közvélemény-kutatást az Europa FM rádió megrendelésére készítette április 6–24. között, 1 010 személy megkérdezésével, 3,1 százalékos hibahatárral. A válaszadók arra kellett feleljenek, hogy melyik pártra szavaznának, ha a következő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat.

A sorrend:

  1. PNL – 33 százalék (-3,7 százalék)
  2. PSD – 24,8 százalék (+0,9 százalék)
  3. USR – 10,8 százalék (-1,7 százalék)
  4. Pro România – 8,2 százalék (+2,4 százalék)
  5. RMDSZ – 5,5 százalék (+1 százalék)
  6. PLUS – 5,1 százalék (-1,4 százalék)
  7. ALDE – 4,4 százalék (+0,9 százalék)
  8. PMP – 3,4 százalék (-0,1 százalék)







EZT OLVASTA MÁR?

X