Az EMNT és az SZNT feljelentette Iohannist a legfelsőbb bíróságnál
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken jelentette fel Klaus Iohannis államfőt az április 29-én tett nyilatkozata miatt, amelyben „Erdély magyaroknak adásáról” beszélt a Szociáldemokrata Párt (PSD), az RMDSZ és a magyar kormány „titkos egyezsége” nyomán.
Az EMNT és az SZNT közös közleménye szerint a két egyesület jogi hátterét biztosító marosvásárhelyi Siculitas Egyesület Kincses Előd ügyvédi irodáját kérte fel a feljelentés megfogalmazására. A beadvány szerint az államelnök a szóban forgó – belpolitikai vihart és román–magyar nyilatkozatháborút gerjesztett – beszédében elkövette a törvény által büntetendő gyűlöletre és diszkriminációra való uszítást.
A legfelsőbb bíróságon iktatott feljelentés a büntetőtörvénykönyv 369. cikkelyére hivatkozik, amely tiltja a polgárok bármilyen úton és módon történő uszítását arra, hogy gyűlöljék vagy hátrányosan megkülönböztessék az emberek valamely csoportját. „Jelen esetben a romániai magyarok, a legnagyobb ellenzéki párt tagjai, valamint Magyarország állampolgárai voltak a megbélyegzettek. A jogszabály 6 hónaptól 3 évig tartó börtönbüntetést ír elő azok számára, akik az említett bűncselekményt elkövetik” áll a közleményben.
Az EMNT és az SZNT elnökei, Tőkés László és Izsák Balázs által szignált feljelentés ráirányítja az ítélőszék figyelmét az államelnök korábbi és mostani kijelentéseinek ellentmondásosságára, a közvélemény általi felemás fogadtatására, a kirohanása hazai és nemzetközi jogi megítélhetőségére, hiszen Iohannis minden kétséget kizáróan elkövette azt, ami a fentebb idézett törvénycikkely, valamint az európai joggyakorlat szerint büntetendő, „s e magatartás nem maradhat megtorlatlan az igazságszolgáltatás által”.
(Nyitókép: Klaus Johannis | Fotó: presidency.ro)
- 33158 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33161 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33161 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33162 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33163 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33164 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni