Jogerős: Borboly Csaba szabadlábon védekezhet


-A A+

Elutasította hétfőn este a legfelsőbb bíróság az ügyészség fellebbezését, így Borboly Csaba és három feltételezett tettestársa szabadlábon védekezhetnek az ellenük indított bűnvádi eljárás során. A vádhatóság a gyanúsítottak harminc napos vizsgálati fogságba helyezését kérte.

A politikus ügyvédje, Sergiu Bogdan a maszol.ro-nak elmondta, az ítélet még nem hivatalos, nem jelent meg a legfelsőbb bíróság honlapján sem. "Bírósági forrásaim azonban már közölték a jó hírt: védencem szabadlábon védekezhet" – magyarázta. Kérdésünkre elmondta, a továbbiakban a védelem "sorra megsemmisíti" Borboly bűnösségének feltételezett ügyészségi bizonyítékait.

A Marosvásárhelyi Táblabíróság május 14-én a korábban 24 órára őrizetbe vett gyanúsítottak szabadlábra helyezéséről döntött, ám lakhelyükat 30 napig nem hagyhatják el, tisztségeiket pedig nem gyakorolhatják.

Mit állít a DNA?

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) Hargita Megye Tanácsának elnökét folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, csúszópénz folytatólagos elfogadásával, magánokirat-hamisításra való felbujtással, hamis irat felhasználására való felbujtással és hamis feljelentéssel gyanúsítja. A vádhatóság szerint Borboly Csaba indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy olyan cégnek, amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel - mint a DNA  közleményében olvasható - közel 1,8 millió lej kárt okozott az államnak.

A DNA közleménye szerint Borboly Csaba megkövetelte egy cégtől, hogy az önkormányzat által kifizetett összeg tíz százalékával támogasson egy egyesületet. Az ügyészség úgy vélte, a tanácselnök a nyomok eltüntetése céljából követett el további törvénytelenségeket, így 2011-ben hamis iratok kiállítására bujtott fel másokat, hogy a Számvevőszék előtt igazolja a kifizetéseket, 2012-ben pedig - amikor az ügyészség vizsgálni kezdte az ügyet - egy rendőrségi feljelentéssel próbálta kendőzni az ügyet.

Pálffy Domokos megyei tanácsost érdekellentéttel és olyan, a tisztségével összeférhetetlen kereskedelmi-pénzügyi műveletek végrehajtásával gyanúsítják, amelyekből anyagi haszna származott. Csiszér Botondot, a megyei útügyi igazgatóság ügyvezetőjét is közérdek ellen elkövetett hivatali visszaélésben való bűnsegédkezéssel, okirat-hamisítással, magánokirat-hamisítására való felbujtással gyanúsítják. Sófalvi Lászlót közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, közérdek elleni hivatalbeli visszaélésre való felbujtással és hamisítással gyanúsítják.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X