Az RMDSZ módosítaná a vészhelyzetet szabályozó törvénytervezetet


-A A+

Az RMDSZ több módosító javaslatot nyújt be a május 15-től kihirdetett vészhelyzetet szabályozó törvénytervezethez, ezek elfogadásán is múlik, hogy támogatja-e a parlamentben a jogszabályt – tudtuk meg hétfő este Csoma Botond képviselőtől.

A politikus elmondta, az RMDSZ képviselőházi frakciója keddi ülésén elemzi a törvénytervezetet. Közlése szerint a jogszabály fontos korrekcióra szorul, ezért több módosító javaslatot készülnek benyújtani. Ezek elfogadásán is múlik, hogy az RMDSZ támogatja-e a parlamentben a tervezet elfogadását.

A jogszabályt sürgősségi eljárással tárgyalják a törvényhozók, a szenátus várhatóan kedden, a képviselőház döntő házként szerdán szavaz róla. Csoma Botond szerint az előzetes normakontrollra szánt két nap elteltével, leghamarabb péntek este vagy szombat reggel jelenhet meg a hivatalos közlönyben, miközben a kormányt korlátozó intézkedésekre feljogosító szükségállapot már csütörtök éjfélkor lejár.

Az RMDSZ jogász-képviselője azonban nem ért egyet a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azzal az álláspontjával, hogy a tervezet késői benyújtása miatt május 14. után joghézag keletkezik a koronavírus-járvány elleni hatósági intézkedések terén. „Joghézag helyett inkább úgy fogalmaznék: bizonytalan jogi helyzetet teremt a kormány késlekedése” – jelentette ki.

A politikus emlékeztetett: a 2004-ben kiadott 21-es kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a különleges vészhelyzeti bizottság kihirdesse a különböző jogok korlátozását is lehetővé tevő vészhelyzetet.

„Csakhogy ez a rendelet nem szabályozza részletesen, mi történik vészhelyzet esetén, ezért is döntött a törvénytervezet benyújtása mellett a kormány. Tény, hogy ezt időben kellett volna megtennie, hiszen az államfő már két hete bejelentette, hogy május 15-től nem fogja meghosszabbítani a szükségállapotot” – magyarázta Csoma Botond.








EZT OLVASTA MÁR?

X