Törvénytervezet készült a szükségállapot alatt kiszabott bírságok eltörlésére


-A A+

Törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), a Pro Románia és az RMDSZ a szükségállapot idején kiszabott bírságok nagy részének automatikus, azaz bírósági döntést nem igénylő eltörléséről.

Erről az ALDE elnöke, Călin Popescu Tăriceanu számolt be kedden egy Facebook-bejegyzésben. Megjegyezte, hogy a hatósági karantén vagy a házi elkülönítés megszegése, valamint a közrend- és csendháborítás miatt kirótt büntetésekre nem terjed ki a tervezet hatálya, ugyanakkor nem az a célja a javaslatnak, hogy az igazságtalanság érzetét keltse a törvénytisztelő állampolgárokban, vagy hogy elbátortalanítsa a rendőrséget.

„A törvény lehetővé teszi majd az igazságszolgáltatás számára, hogy normálisan működjön, és ne temesse maga alá több mint 300 ezer ügyirat" – fogalmazott az ALDE elnöke.

 

A szenátushoz benyújtott tervezet semmissé nyilvánítaná az 1999/1-es sürgősségi kormányrendelet 28. cikkelye alapján kirótt bírságokról szóló jegyzőkönyveket. A már befizetett bírságokat igénylésre visszatérítenék, a még be nem fizetett büntetésektől pedig eltekintetnének – áll a tervezetben.

(Nyitókép: A kiszabott büntetések mértékét alkotmányellenesnek nyilvánították | Fotó: román rendőrség)








EZT OLVASTA MÁR?

X