Iohannis szerint felelőtlenség lenne most bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen


-A A+

„Maximális felelőtlenségről” tenne tanúbizonyságot a bizalmatlansági indítvány benyújtása a kormány ellen ebben az időszakban – vélte Klaus Iohannis államfő kedden, a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

„A Szociáldemokrata Pártot (PSD) csak az érdekli, amihez a legjobban ért: a politikai játszmák és kisstílű kombinációk annak érdekében, hogy megbuktassa a kormányt, amely versenyt futva az idővel küzd az emberek életéért és egészségéért. A PSD mély politikai válsággal akarja megduplázni az egészségügyi válságot, amelyben Románia van. Még elképzelni is lehetetlen, hogyan mutatott volna országunk ebben az időszakban egy PSD-kormánnyal az élén” – mondta az államelnök.

Iohannis szerint „rendkívül súlyos”, hogy egyes politikusok a törvények áthágására és az óvintézkedések semmibe vételére biztatnak. Nyomatékosította, ugyanazokról van szó, „akik három évtizeden keresztül gyengítették a román államot”, most meg mindent megtesznek, hogy a lakosság közös erőfeszítése semmivé váljon.

„Míg a kormány prioritása az állampolgárok védelme és az újjáépítéshez vezető gazdasági program, addig a PSD prioritását ebben a nagyon nehéz időszakban a kormány megbuktatása jelenti, amint azt a párt vezetője bejelentette” – fűzte hozzá Iohannis.








EZT OLVASTA MÁR?

X