Ponta plágiumügye: böszmeségek a szakértői véleményezésben


-A A+

Nem lehet megállapítani, hogy hány százalékban plágium Victor Ponta a „Felelősség kérdése a nemzetközi humanitárius jogban” című könyve, mert a plágiumgyanús mű és a más forrásokból kimásolt szövegrészek nyomtatott formátuma, tördelése és a felhasznált karakterek típusa eltér egymástól – ezt állapította meg az a szakértői véleményezés, amelynek alapján az ügyészség úgy döntött, nem indít bűnvádi eljárást a kormányfő ellen plágium gyanújával.

A véleményezést a Román Szerzői Jogi Hivatal készítette (ORDA) a vádhatóság kérésére. A dokumentum éppen azon a napon jutott el a legfőbb ügyészséghez, amikor az államfő aláírta az új főügyészek kinevezését – emlékeztetett szerdán a ziare.com.

A kormányfő ellen Mihail Neamtu, Adrian Papahagi és Augustin Ofițeru, az Igaz Románia Szövetség (ARD) politikusai nyújtottak be tavaly augusztusban bűnvádi panaszt, azzal gyanúsítva Pontát, hogy a források megnevezése nélkül másolt be más szerzők műveiből szövegrészeket a könyvbe.

Ofițeru kedden hangsúlyozta, nem tévesztendők össze a kormányfő doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumvádak a könyvében elkövetett feltételezett csalásokkal. „Victor Ponta megírt egy könyvet, amelyet értékesített, és amelynek vélhetően a szerzői jogát is birtokolja” – magyarázta.

Adrian Papahagi szerdán közölte, újabb panaszt nyújt be az ügyészségre, ezúttal amiatt, hogy a vádhatóság nem indít bűnvádi eljárást a miniszterelnök ellen. „A vádhatóság azután döntött így, hogy Victor Ponta kinevezte barátait az ügyészség élére” – jelentette ki a politikus, arra utalva, hogy Tiberiu Nitu legfőbb ügyész a kormányfő évfolyamtársa volt.

Ugyanezt sérelmezte Monica Macovei európai parlamenti képviselő is, aki kedden este egy összehasonlító táblázatot is közzétett, amely szerinte Victor Ponta bűncselekményének a bizonyítéka.








EZT OLVASTA MÁR?

X