Képviselőház: a plénummal egy időben a különnyugdíjakról tárgyal a szakbizottság
A képviselőház plénumának szerdai ülésével egy időben megvitatja és véleményezi az alsóház költségvetési-pénzügyi bizottsága a különnyugdíjak megadóztatásáról szóló tervezetet. Erről a plénum ülésének elején döntöttek a képviselők.
A Liviu Pop szociáldemokrata (PSD) szenátor által kezdeményezett törvényjavaslatot 2019-ben fogadta el a szenátus első házként.
A plénum szerdai ülésének elején a PSD képviselőházi frakcióvezetője, Alfred Simonis kérte, hogy a plenáris üléssel egy időben a szakbizottság vitassa meg a tervezetet, és az ülés végéig szövegezze meg a véleményezést. „Ha valóban mindannyian el akarjuk törölni a szemtelenül magas nyugdíjakat, szabjuk meg közösen, hogy mennyivel, és milyen összeg fölött adóztatjuk meg ezeket" – fogalmazott, hozzátéve, hogy alakulata a különnyugdíjak drasztikus, 70, 80 vagy akár 90 százalékkal való megadózását támogatja.
A liberálisok képviselőházi frakcióvezetője, Florin Roman azt mondta, miután az alkotmánybíróság döntései nem teszik lehetővé a különnyugdíjak eltörlését, kollégái minden bizonnyal megszavazzák a kezdeményezést. Hozzátette, alakulata a progresszív adóztatás bevezetését támogatná, de a különnyugdíjak 70, 80 vagy akár 95 százalékos megadózását is készen állnak megszavazni, ha van erre politikai akarat.
A PSD igénylését az RMDSZ, a Népi Mozgalom Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség is támogatta.
- 33087 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33089 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33089 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33091 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33092 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33092 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni