Iohannis: pénzre van szükség ahhoz, hogy behozzuk a lemaradást az európai átlaghoz képest


-A A+

Romániának az a célja, hogy lényegesen nagyobb pénzösszeget hívhasson le az Európai Unió következő költségvetési ciklusában – közölte pénteki sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő.

„A jelenlegi költségvetési ciklusban Románia 44 milliárd euró lehívására volt jogosult. Én és az egész román csapat azért küzdünk, hogy jóval magasabb összeget szerezzünk meg a következő ciklusra. Ez pénzt jelent a gazdasági fejlődésre, az egészségügyre, a környezetvédelemre, az autópályákra és a vasutakra, a víz- és csatornahálózatokra, az oktatásra, a megújuló energiákra és még sok más dologra. Egyértelmű, hogy Romániának pénzre van szüksége ahhoz, hogy behozza lemaradását az európai átlaghoz képest” – hangoztatta az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

Klaus Iohannis elmondta: az Európai Tanács úgy határozott, hogy a koronavírus-világjárvány miatt „csomagban” tárgyalja az EU hosszútávú költségvetését és a Covid19-válság kezelésére szolgáló helyreállítási alapot. A román államfő szerint ez ügyben további megbeszélésekre van szükség.

„További tárgyalásokra van szükség (...), mert még nem mindenki előtt világos, hogyan kell kezelni a helyreállítási alap végső összegét, és meg kell vitatnunk azokat a feltételeket is, amelyek mellett ezek az összegek odaítélhetők” – mondtaIohannis. Az államfő hozzátette: az Európai Tanács következő ülésére, valószínűleg már „fizikai valóságban”, július közepén kerül sor.

(Címlapfotó forrása: presidency.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X