Óvatos optimizmussal nyugtázta Toró T. Tibor az RMDSZ- határozatokat


-A A+

Óvatos optimizmussal nyugtázta a Krónika című napilapban kedden közölt nyilatkozatában Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szombati kongresszusának határozatait.

Toró T. Tibor szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek az erdélyi magyar politikai szervezetek közös fellépéséről szóló kijelentése akkor lenne hiteles, ha az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőit is meghívták volna a kongresszusra. A meghívás elmulasztása szerinte azt jelzi: az RMDSZ képtelen feldolgozni, hogy már nincs egyedül az erdélyi magyar politika színterén.

"Mindez azonban nem akadálya annak, hogy az autonómia ügyében konszenzust és közös cselekvési tervet alakítsunk ki. Állunk elébe az együttműködésnek" - nyilatkozta a néppárt elnöke. Toró megismételte, az EMNP rég szorgalmazza az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívását. Hozzátette, a fórumot éppen azért hozták létre annak idején, hogy a konszenzus, a közös cselekvés színtere legyen, amikor a pártpolitikai csatározások nem viszik előre a közösség ügyeit.

Toró reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ az autonómia ügyében nem marad meg a retorika szintjén, és kijelentette, óvatos optimizmussal várja, hogy eljussanak a közös politikai cselekvésig.

"Akkor bizonyosodik be, hogy nem csak üres ígéret, ha az RMDSZ tényleg benyújtja a törvénytervezetet a Székelyföld autonómiájáról" - jelentette ki az EMNP elnöke. Úgy vélte, közös feladat lesz, hogy a tervezet mögé tömegbázist állítsanak, hogy a román politikai osztály ne söpörhesse le a az autonómiatervezetet az asztalról azzal a kifogással: az csak a politikusok akaratát tükrözi.

Kelemen Hunor az RMDSZ szombati csíkszeredai kongresszusán tartott sajtótájékoztatón jelentette be: a szövetség törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Elnöki beszámolójában pedig azt hangsúlyozta, a magyar politikai tényezőknek meg kell állapodniuk, hogy csatározásaikban az autonómia ügyét nem használják fegyverként.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X