Hargita megyei tanácselnökjelöltek: Borboly Csaba mellett döntött a szövetség egyik testülete


-A A+

A Szövetségi Elnökség csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy Borboly Csaba legyen Hargita Megye Tanácsának RMDSZ-színekben induló jelöltje – tájékoztatta a Maszolt Horváth Anna, a szövetség önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke.  

Mint ismert, a meghosszabbított határidőig sem tudott dönteni a három Hargita megyei területi szervezet képviselőiből álló egyeztető tanács a múlt hétvégén, hogy Borboly Csaba, a megyei önkormányzatot 2008 óta vezető csíkszéki, vagy a gyergyószéki Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke induljon a szeptember 27-i helyhatósági választásokon az RMDSZ színeiben az elnöki tisztségért. 

A patthelyzet feloldása a Szövetségi Elnökség feladata lett, mely csütörtökön ülésezett. „A Szövetségi Elnökség a mai döntésével gyakorlatilag megerősítette és érvényessé tette a Hargita megyei egyeztető tanácsban (HET) a hétvégén 8:5 arányú többséggel meghozott döntést” – nyilatkozta Horváth Anna, emlékeztetve: a HET-ülésen született döntést nem lehetett elfogadottnak tekinteni, mert mindhárom régióból kellett volna legalább egy támogató voksot kapnia, de a Gyergyói-medence küldöttei nem szavaztak rá. 

A szabályzat szerint a Szövetségi Elnökség döntését a Szövetségi Állandó Tanácsnak validálnia kell: egyszerű többséggel jóváhagynia vagy kétharmados többséggel módosítania, tette hozzá az ügyvezető alelnök. 

A hétvégi HET-ülés után Borboly Csaba kifejtette reményét, hogy az egyeztető tanácsban született eredményt „végleges döntés formájába önti” az RMDSZ vezetősége. Barti Tihamér korábban azt nyilatkozta a Maszolnak, hogy bárhogyan is dönt az RMDSZ bármelyik testülete, elfogadja a döntést”. Július 20. óta a pártok, választási szövetségek, nemzetiségi szervezetek és független jelöltek gyűjthetik az induláshoz szükséges tmogató aláírásokat 








EZT OLVASTA MÁR?

X