Bemelegített a hétfői kampányindítóra a Kolozs megyei RMDSZ
Augusztus 10-én, hétfőn tartja kampányindító rendezvényét a Kolozs megyei RMDSZ, ekkor ismertetik a választási programjukat is. Csütörtöki sajtótájékoztatóján az elmúlt négy év megvalósításait foglalta össze Csoma Botond megyei elnök, Oláh Emese kolozsvári alpolgármester és Vákár István, a megyei tanács alelnöke.
Csoma Botond képviselő, kolozsvári polgármesterjelölt elöljáróban elmondta: az RMDSZ-nek Kolozs megyében 140 önkormányzati képviselője, 8 polgármestere és 17 alpolgármestere van, akik a megyei szervezet Facebook-oldalán közzétett videófelvételeken ismertették a tevékenységi beszámolójukat. Oláh Emese és Vákár István csütörtökön ezt „élőben” megtette az újságíróknak.
Élhető, otthonos város
Kolozsvár alpolgármestere elmondta, az elmúlt négy évben jómaga és az RMDSZ helyi tanácsosai azon dolgoztak, hogy egy élhető, otthonos várost biztosítsanak a lakói számára. Szavai szerint a kolozsvári magyarok otthonosságérzetének növeléséhez hozzájárult, hogy az elmúlt időszakban jelentős előrelépések történtek a megyeszékhelyen a nyelvi jogok, a magyar nyelv használata terén.
Oláh Emese példaként említette, hogy a város 17 bejárathoz helyeztek ki többnyelvű helységnévtáblákat. Emellett a korábbinál sokkal több felületen sikerült anyanyelvükön kommunikálni Kolozsvár magyar lakóival: magyar nyelvű szórólapok tájékoztatták őket például a szelektív hulladékgyűjtésről, a városházának és több alintézményének a honlapja magyar nyelven is elérhető, először jelent meg a hivatalos városnapok programja magyarul, emellett a jegyautomaták is „tudnak" magyarul.
Az alpolgármester a város egyik legnagyobb gondjának a lakhatási problémát nevezte. Elmondta, hogy októberre egy új szociális tömbház épül, 18 lakással a hátrányos helyzetűek számára, emellett RMDSZ-javaslatra ingatlanokat vásárol a város, amelyeket szociális lakássá alakítanak át. Kitért arra is, hogy az önkormányzat lakbértámogatási programot indított az anyagi gondokkal küszködő családoknak.
Oláh Emese emlékeztetett, hogy 2019 áprilisában átadták a családon belüli erőszak áldozatait segítő központot; tervbe van véve egy menhely létesítése számukra, és úgynevezett védett házakat is létrehoz a város a férjüktől menekülni kényszerülő nőknek.
Beszámolt arról, hogy tavaly megnyílt a Donát negyedben egy magyar tagozattal működő bölcsőde, idén őszig pedig újabb két bölcsőde nyílik magyar részleggel. Ám ezek az intézmények sem tudják lefedni a kolozsvári családok igényeit. Ezért RMDSZ-javaslatra októbertől úgynevezett daduspótlékot biztosítanak azoknak nehezebb anyagi helyzetben lévő szülőknek, akik helyhiány miatt nem tudták bölcsődébe adni gyermeküket.
16 millió lej a Kolozsvári Magyar Napoknak
Vákár István tanácselnökjelölt, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke elsősorban az egészségügyi és kulturális intézmények, illetve a civil szervezetek támogatását emelte ki az elmúlt négy évről szóló beszámolójában. Elmondta, hogy hamarosan helikopterleszálló épül a megyei kórház közelében, egy önkormányzati tulajdonban lévő telken. Emlékeztetett, hogy a megyei önkormányzat az elmúlt években nagy összegeket fordított a kórházak fejlesztésére, korszerű felszerelésekre, a koronavírus elleni védekezésre.
A politikus beszámolója szerint a Kolozs megyei tanács révén támogatáshoz jutott a magyar épített örökség megőrzése is. Példaként említette a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó kolozsvári Bánffy-palota homlokzat-felújítását, amelyre eddig 1 millió lejt fordított a megyei önkormányzat, az összeget pedig további 1,5 millió lejjel toldják meg. Emellett népművészeti múzeumot is felújítják és a népművészeti iskolát is korszerűsítik – sorolta Vákár megemlítve azt is, hogy a megyei tanács az elmúlt 4 évben összesen 16 millió lejjel támogatta a Kolozsvári Magyar Napokat és anyagilag segítette a Kalotaszegi Magyar Napok megszervezését is.
Csoma Botond közlése szerint a Kolozs megyei RMDSZ augusztus 10-én, hétfőn tartja a kampányindító rendezvényét. Kérdésünkre elmondta, nem valószínű, hogy elhalasztják a szeptember 27-re kitűzött helyhatósági választásokat. Emlékeztetett, hogy az új törvény értelmében a választások időpontját a parlament határozza meg, ezért elhalasztani csak akkor lehet, ha van rá többségi politikai akarat.
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33133 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33133 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33135 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33136 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni