Ezeket az óvintézkedéseket vezetné be a kormány a választásokra


-A A+

FRISSÍTVE: A parlament előtt ismertette Ludovic Orban miniszterelnök többek között azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a szeptember 27-i helyhatósági választások alkalmával foganatosítana a kormány a koronavírus-járvány terjedése ellen.

A tervezetről szóló dokumentumot még a kormányfő szerda délutáni parlamenti meghallgatása előtt ismertette a Hotnews portál.

Az internetes újság birtokába került irat szerint minden szavazóhelyiségben kötelező lesz az szájat és az orrot eltakaró maszk viselése mind a választók, mind az urnabiztosok, mind a biztonsági emberek számára. A ki- és belépéskor is használni kell a kézfertőtlenítőket, és a szavazópecsétet is fertőtlenítve kell majd visszahelyezni az asztalra a használat után.

Minden választópolgár maga veszi el a szavazólapot, a személyazonossági kártyák hátoldalára pedig nem ragasztanak voksolást igazoló öntapadós matricát, hanem a számítógépes rendszerben ellenőrzik majd, hogy az illető szavazott-e vagy sem aznap valahol másutt.

A választópolgároknak egymástól másfél méter távolságra kell tartózkodniuk, és az urnabiztosokat is ugyanilyen távolságra ültetik egymástól, ráadásul egy-egy átlátszó fólia- vagy polikarbonát-fallal választják el őket. A szavazófülkés oldalsó falainak is szilárdnak kell lenniük (műanyagból vagy fából készítik majd), függöny csak a bejáratnál lehet.

Ha sor alakul ki a szavazóhelyiség előtt, a csendőrök/rendőrök feladata lesz, hogy a várakozók biztonságos távolságra álljanak egymástól. Még a nagyobb alapterületű szavazóhelyiségben sem tartózkodhatnak egyszerre többen húsz főnél, beleértve a biztonságiakat és az urnabiztosokat is.

A szavazóhelyiségeket kétóránként szellőztetni és fertőtleníteni kell, ilyenkor 10 percre felfüggesztik a voksolást.

Orban: kockázat nélkül megtarthatók a választások

Megtarthatók a szeptember 27-ei helyhatósági választások a vírusterjedés kockázatának növekedése nélkül – jelentette ki szerdán a parlament plenáris ülésén Ludovic Orban miniszterelnök. „Véleményem szerint a jelöltek mindenekelőtt olyan emberek, akik vezetni akarják a helyi közösségeket, és akiknek példát kell mutatniuk a polgárok számára. Elsősorban tőlük és támogatóiktól függ, hogy hogy miként lehet megszervezni a választásokat" – mondta.

A kormányfő emlékeztetett: a választások időpontját a pártokkal való egyeztetéseket követően tűzték ki, és ezt megszavazta a parlament. Hozzátette: fontos, hogy a helyi közösségek legitim vezetőket válasszanak, és a kormány minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a választásokra biztonságos körülmények között kerüljön sor.








EZT OLVASTA MÁR?

X