FRISSÍTVE- Iktatta a jelöltjeit támogató aláírásokat Kolozsváron az RMDSZ
FRISSÍTVE - Iktatta hétfőn Kolozsváron a városi és megyei tanácsosjelöltjeit, illetve a Csoma Botond kolozsvári polgármesterjelöltet támogató aláírásokat.
„Azért indulok, hogy el tudjam koherensen mondani, milyen Kolozsvárt szeretne a következő négy évben az RMDSZ: egy élhető, otthonos várost, egy olyan várost, ahol a magyar közösség is jól érzi magát. A magyar közösség jelöltjeként egy olyan Kolozsvárt szeretnék, amelynek közterein jelen van a magyar nyelv” – jelentette ki a támogatói ívek leadása után a Maszolnak Csoma Botond.
A parlamenti képviselő kérdésünkre elmondta: tisztában van azzal, hogy az etnikai korlátot nagyon nehéz áttörni Kolozsváron, így magyar jelöltként kevés román szavazatra számíthat, legalábbis ez tapasztalták a korábbi helyhatósági választásokon.
Mindazonáltal az alpolgármesteri és a megyei tanácsalelnöki tisztség megtartására van esély, ha az RMDSZ sok mandátumot szerez a városi és a megyei tanácsban. „Egy olyan helyzetnek kell kialakulnia a választások után, hogy az RMDSZ szavazataira is szükség legyen mindkét testületben a többség kialakításához” – mondta a politikus.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és városi tanácsosjelöltje szerint fontos, hogy tudják folytatni a megkezdett projekteket, hogy Kolozsvár a magyar közösség otthona is legyen. Egy élhető város, ahol mindenki otthon érzi magát. „Szeretném, ha mindenki megtalálná a helyét benne: óvodások, kisiskolások, tinédzserek, anyukák, családok, és a nyugdíjasok egyaránt. Mi azért dolgozunk, hogy ez a város ne csak egy szűk réteget szolgáljon ki. Kolozsvár mindenkinek jár!” – jelentette ki a jelölt.
Vákár István Kolozs megyei tanácsosjelölt szerint az eddigi mandátumok bebizonyították, hogy fontos ott lenni minden fórumon, és reméli, folytatni tudják az eddigi munkát. „Fontos az erős magyar képviselet. Úgy a városi, mint a megyei, hiszen igazán hatékonyan közös munkával lehet folytatni Kolozsvár és Kolozs megye fejlesztését. Köszönjük az eddigi támogatást és bizalmat, amely lendületet ad eddigi munkánk folytatásához!” – mondta a politikus.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni