Cseke Attila: helyre kell billenteni a dolgokat Nagyváradon, megtalálni az egészséges egyensúlyt


-A A+

„Sok minden történik, de nem figyelnek arra, hogy a város életében az egészséges egyensúly a területek között, vagy azokon belül megmaradjon” – véli a Maszolnak adott interjúban Cseke Attila szenátor, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje. A szövetség Bihar megyei szervezetének elnökét, volt egészségügyi minisztert terveiről, elképzeléseiről kérdeztük, kitérve a román szavazók megszólítására és a várható magyar-magyar versenyre. Interjúnk a jelöltbemutató sorozatunk része.

Másodszor vállalt el a polgármester-jelöltséget Nagyváradon. Ön szerint melyek a fő különbségek az akkori és a mostani közéleti, politikai helyzet között?

Akkor is, most is a román oldalon komoly polarizáció zajlott. Nyolc éve az USL, most pedig a két jobboldali pártból, a PNL-PDL szövetségéből létrejövő új PNL az erős tényező, azonban van több kisebb román párt, amelyek a tanácsba készülnek és közülük az USR-nek van is esélye bejutni. A magyar oldalon nincs változás, sajnos nincs egyezség, ajánlatunkat nem fogadták el. A programom, úgy érzem most is komoly, ütőképes, mint nyolc éve volt, hiszen mindenki, akit érdekel és nem elfogult, láthatta, az utóbbi időben azt a kottát kezdték el játszani, amit akkor mi írtunk.

Melyek ön szerint ma Nagyvárad erős és gyenge pontjai? Mi az, ami rendben lévőnek mondható, és mi az, amin mindenképpen változtatna polgármesterként?

Határmentisége előny, ha szövetségképes. Egy ilyen város visszafejlődik, ha nem térségben gondolkodik. Kolozsvár és Temesvár elsősorban piacot és nem partnert lát Nagyváradban. Ezek komoly egyetemi városok és nem érdekeltek abban, hogy Nagyvárad is igazi egyetemi várossá váljon. Ma az egyetemek szürkeállomány-vonzó terek, aki ebben nem versenyképes, hosszútávon marad le. Nyolc éve is egyetemi kampusz építését javasoltam, akkor nevettek, ma a városvezetés prioritása lett. Idén ezt a régebbi javaslatom megtoldottam egy orvosképzési kampusszal.

Kampányát 50 nap 50 terv mottóval indította útjára, kérném, beszéljen ezek közül az ön által legfontosabbnak tartott öt tervről.

Nagyon sok eredeti és jó ötlettel látott el a stábom, akik hozzám hasonlóan a közép- és fiatal nemzedék tagjai. A fókuszban az oktatás, egészségügy, gazdaság, környezetvédelem, kultúra, ifjúság, sportélet, szociális terület és természetesen az infrastruktúrafejlesztés áll. Aki azt mondja, Nagyvárad harminc év alatt nem változott, az nem mond igazat. De azt is látjuk, nem minden halad jó irányba. Van legalább öt olyan terület, ahol felborult az egészséges egyensúly. Például minden váradi ember érzékeli és tudja: felborult az egészséges egyensúly a leöntött beton és a kialakított zöldövezetek között. Több zöldet, parkot, fát igényel a város.

Mi lenne másik példa?

A piacon megállítva többen is elpanaszolják: alacsonyak a bérek, még az ipari parkokban is, miközben magasra tornázta a város a rezsiköltségeket. Az adók, a víz-, szemét-, fűtésszámlák meredek növekedését a jövedelmek csigatempóban követik. Hozzunk olyan cégeket az ipari parkokba, amelyek tudnak, és akarnak is magasabb béreket adni. A polgármesteri hivatalnak figyelnie kell arra, hogy a magas közüzemi díjakkal ne ürítse ki a várost. Sokan menekülnek a szomszédos falvakba a magas költségek elől. Tenni kell az egyensúlyért az emberek jövedelmi és kiadási szintje között.

Az oktatást is említette, mint olyan területet, ahol javaslatai vannak.

Tudja, a minap végzős diákokkal találkoztam, emlékkönyvet adtunk át nekik. Megállított egy értelmes diák, aki elmondta, milyen nehéz volt a szüleinek őt taníttatni, mert különórákat kellett vennie a sikeres érettségihez. Ő szerencsés volt, a szülei nehezen ugyan, de előteremtették a magánórákra a pénzt.

De mi van a társaival? Hol van ma a városban olyan kiválósági központ, amilyen Nagyszebenben, Brassóban, sőt még Bákóban is működik, ahol azoknak a gyerekeknek a fejlődését segítik, akik tehetségesek, de szüleik nem tudják megteremteni a pénzt a képességeik kibontakozásához? Hol van az a program, ahol intézményesen küzdenek az iskolában különböző okok miatt lemaradó diákok felzárkóztatásáért? Nem hagyhatjuk, hogy akár egyetlen tehetség is elkallódjék.

Más terület, ami nincs egyensúlyban?

Egyik kollégámat megkereste Nagyvárad egyik állami intézményének vezető beosztású tisztviselője, azt kérdezve: idős édesanyja bekerülhet-e a borsi öregotthonba. Úgy tudom, az ügy megoldódott, de ez nem elég. A Borsnál százszor nagyobb, gazdagabb Nagyvárad egyetlen otthont sem nyitott az idős embereknek. Ezen változtatni kell: első lépésben jobban támogatni az egyházi, civil fenntartású idősotthonokat, másrészt építeni önkormányzati otthont is. Ezek az emberek egy életet dolgoztak a városért, megérdemlik a törődést.

Vannak-e visszajelzései arról, hogy sikerül-e megszólítani a román közösséget?

Igen, de azt látom, hogy leárnyékolnak minket. Úgy is mondhatnám, úgy, mint ahogyan régen zavarták a Szabad Európa Rádiót. A román média, noha minden héten van sajtótájékoztatóm, nem jön el, hiszen ellenfeleim tudják, legutóbbi megmérettetésemkor több ezer, elsősorban román értelmiségi voksát kaptam meg a programommal.

Magyar-magyar verseny is várható, erről mi a véleménye?

Nem használ, ez csak arra jó, hogy fellazítsa a magyar etnikai szavazótömböt. Bihar megyében azok az emberek, akik közéletre vágynak és komolyabb jelöltek, polgármesteri székre pályáznak, ők erősebb román pártban indulnak vagy függetlenként, ami végső soron előszobája ugyanannak az iránynak. Téves döntés a magyarokat megosztani.

Megkerülhetetlen kérdés, hiszen egészségügyi miniszter volt, hogyan látja a pandémia váradi, Bihari megyei kezelését?

A magyar területeken kiválóan kezelték a helyzetet, ott van ma a megyében a legalacsonyabb fertőzöttség. Margitta városa például vett tesztgépet, amiért a megyeszékhelyi rendszer kissé megorrolt, de ma már mindenki látja, hogy kiváló döntés volt a város részéről ez a beruházás.

Nagyváradról nem mondok véleményt, jelölt vagyok és nem kívánom, hogy politikai kérdést csináljanak belőle, ez egy nagyon komoly szakmai kérdés, ha akarja, erről beszéljünk külön. A helyi sajtónak ebben a kérdésben volt egy elég hosszú interjúm, de csak erről.

Mennyiben más – épp a járványhelyzet miatt – ez a kampány, mint az eddigiek?

Mindenben más. A stratégiákban, az eszközökben, a mozgási lehetőségekben, az üzenetekben.

Milyen helyi intézkedések segítenék ön szerint a város életének lehetőség szerinti normalizálódását?

A szlogenem erre egy nagyon jó válasz. Sok minden történik, de nem figyelnek arra, hogy a város életében az egészséges egyensúly a területek között, vagy azokon belül megmaradjon. Például Nagyvárad előszeretettel használja a kisajátítást mint eszközt, de ez egy kivételes, egyedi megoldás kellene hogy legyen, nem a szabály. A magántulajdon tisztelete nem lehet csak szlogen. Egyesek szerint a kommunista városfejlesztési eszközök, tervek kezdenek újból életbe lépni, miközben egy új rendszerben élünk. Például ezt biztos felülvizsgálnám, emberségessé tenném.

Sok olyan terület van még, ahol helyre kell billenteni a dolgokat, megtalálni az egészséges egyensúlyt. Bízom abban, hogy adódik lehetőség a jobb élethez szükséges egyensúly kialakítására.








EZT OLVASTA MÁR?

X