Helyhatósági választások: a közösségért és változásért akarnak tenni az RMDSZ női jelöltjei


-A A+

Kiemelt jelöltjeit mutatta be az RMDSZ Nőszervezete csütörtökön, Kolozsváron. „Nők a közösségért, nők a változásért” – summázott Bíró Rozália nőszervezeti elnök, aki szerint a sajtótájékoztatón jelen lévő jelöltek mindegyike széleskörű tapasztalatot és mély szaktudást tud maga mögött. 

A szövetség nőszervezetének elnöke rámutatott: a jelenlegi gazdasági-társadalmi-szociális helyzet világszerte megköveteli azt, hogy több nő kerüljön döntéshelyzetbe. Bíró Rozália úgy értékelt, kiemelt szükség van a nők szerepvállalására olyan körülmények között, hogy a koronavírus-járvány miatt egyre nagyobb szükség van az egészségügyi szolgáltatások emberközpontúságára, hogy segíteni kell a nehéz helyzetbe került vállalkozókon, családokon, valamint hogy egyre több a feladat szociális téren is. 

Közel négyszáz, egészen pontosan 367 női jelölttel vág neki befutó helyeken a 2020-as önkormányzati választásoknak az RMDSZ, ez 25,6 százalékos növekedést jelent a négy évvel ezelőtti számokhoz képest, ekkor 292 nő indult az RMDSZ listáin – ismertette Horváth Anna önkormányzatokért felelős alelnök. Ez azt jelenti, hogy a befutó helyek 15,4 százalékát foglalják el nők. Elismerte, ennél magasabb arány volt a célkitűzés, de előrelépésnek tartják a jelenlegi számot is. 

Úgy értékelt, a nők szerepvállalása által is megnövekedett az utánpótlás a szövetségben, az RMDSZ listáin 25-30 százalékot az új jelöltek tesznek ki. Horváth Anna szerint „ragadós jó példát” nyújtott Kolozsvár már 2012-ben, amikor a megválasztott RMDSZ-tanácsosok negyven százaléka volt nő, ma hasonló az arány Sepsiszentgyörgyön, de jól áll Csíkszereda, Marosvásárhely is. 

Kovács Edit, Maroskeresztúr újrázni kívánó polgármestere elmondta, a megye egyetlen magyar női polgármestereként nem voltak egyszerűek az elmúlt évek, de úgy döntött, folytatni szeretné a munkát, mert húsz év „hanyag közigazgatás és községvezetés” után sok a tennivaló a településen. Bogya Anna Szilágy megyei tanácsosjelölt a fiatal generáció közösségépítő szerepét hangsúlyozta, mint mondta, el kell érni, hogy a fiatalok ne el, hanem visszatérjenek, a megye pedig el kell induljon a fejlődés útján. 

Frunda Csenge jogász, az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosjelöltje szerint Marosvásárhelyen Dorin Florea rezsime után irányváltásra van szükség, mert húsz éve egy olyan rendszer miatt „szenvednek”, amely önös célokat és baráti társaságok igényeit elégíti ki. Kerekes Emőke, Magyargorbó polgármesterjelöltje, a település jelenlegi alpolgármestere a közösséggel való együttműködést tartotta fontosnak. Kiemelte, prioritási listájára számos célkitűzés felkerült, többek között a csatornahálózat kiépítése, a mellékutak leaszfaltozása, a gyors internethozzáférés biztosítása, óvodák, iskolák karbantartása. 








EZT OLVASTA MÁR?

X