Átvette a katonai ügyészség a szállításügyi miniszter balesetének ügyét


-A A+

A legfőbb ügyészség katonai részlege vizsgálja Lucian Bode közlekedési miniszter balesetét. Gabriela Scutea legfőbb ügyész úgy rendelkezett, hogy a korábban a piteşti-i, majd a bukaresti katonai ügyészség által megkezdett nyomozást a legfőbb ügyészség katonai részlege vegye át, mert a balesetező gépkocsi sofőrje a kormányőrség tagja.

Az autó, amelyben Lucian Bode tárcavezető utazott, egy, az Argeş megyei Drăganul településen, a 7-es országúton történt balesetben volt érintett vasárnap. A kivizsgálás eddigi eredményei szerint a minisztert szállító Volkswagen Touareg átment a szembejövő sávra, és ütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetben megsérült a gépkocsi vezetője és utasa, mindketten lengyel állampolgárok.

Egy motorkerékpáros videofelvételén az látszik, hogy a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő hivatalos autó egy előzést tiltó záróvonalat figyelmen kívül hagyva egy autósort előzött éppen, amikor ütközött a szembejövő autóval, majd egy kerítésnek csapódott.

Klaus Iohannis elnök szerint a közlekedési miniszternek nem indokolt lemondania a baleset miatt, mert ez a történet nem hasonlítható össze a Gabriel Oprea esetével (amelyben egy motoros rendőr életét vesztette), hisz Lucian Bode nem használt rendőri felvezetést, hanem utasként ült egy, a kormányőrség által „teljesen törvényesen” rendelkezésére bocsátott gépkocsiban.  








EZT OLVASTA MÁR?

X