Iohannis az „osztogatás” abbahagyására szólította fel a parlamentet


-A A+

Klaus Iohannis államfő a „populista osztogatás” abbahagyására szólította fel szerdán a parlamentet, ahol szerinte a választásokra készülő pártok egymással versengve szavaznak meg fedezet nélküli jövedelem-növeléseket.

Az államfő szerint a megalapozatlan várakozásokat generáló felelőtlen választási populizmus bajnoka a csaknem egy éve ellenzékbe került Szociáldemokrata Párt (PSD), amely szövetségesei révén többségben van a parlamentben.

Az elnök szerdai sajtóértekezletén rámutatott: már a tavaly megbuktatott PSD-kormány pénzügyminisztere is arra figyelmeztette Viorica Dancila akkori miniszterelnököt, hogy a nyugdíjak 40 százalékos emelését 2020 őszére előirányzó nyugdíjtörvényt nem lehet egyből bevezetni, mert az a GDP három százalékát meghaladó államháztartási hiányt eredményezne. Azóta a koronavírus-járvány miatt sokkal súlyosabb helyzetbe került az ország, de a PSD „demagóg módon” parlamenti erőfölényét kihasználva mégis a negyven százalékos nyugdíjemelést erőlteti, holott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya világossá tette, hogy az államháztartás idén nem bír el ekkora kiadást.

Az államfő bírálta szociáldemokrata ellenfeleit, amiért a tervezettnél szerényebb nyugdíjemelést és a családi pótlék megduplázásának lépcsőzetes bevezetését „megszorításként” állítják be és – szerinte alaptalanul – azzal riogatják a választókat, hogy a PNL-kormány jövőre a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak lefaragását tervezi. Iohannis szerint a PNL-kormány által 2021-re előkészítendő állami költségvetés-tervezetet majd a decemberi választások nyomán felálló új parlamentnek kell megszavaznia, és nem titkolta: azt reméli, hogy az új törvényhozásban már nem a PSD, hanem volt pártja, a PNL lesz a meghatározó erő.

Mint írtuk, szeptembertől 14 százalékkal nőttek a nyugdíjak, valamint a kiskorú gyermekek után járó családi pótlék összege 20 százalékkal emelkedett. A parlament viszont a családi pótlék megduplázásáról, illetve a nyugdíjak 40 százalékos emeléséről szavazott meg jogszabályokat, amelyek hatályba lépését a kormány egyelőre alkotmányossági óvással próbálja hátráltatni.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X