Ciolacu: a parlament ismét megszavazza a Trianon-törvényt


-A A+

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, pártja arra törekszik, hogy a parlament mielőbb ismét megszavazza a június 4-ét ünneppé nyilvánító Trianon-törvényt, miután egy nappal korábban Klaus Iohannis államfő visszaküldte a jogszabályt megfontolásra a törvényhozói testületnek.

Ciolacu erről Dâmbovița megyében nyilatkozott. Kijelentette, hogy a jogszabályt a szociáldemokrata Titus Corlățean terjesztette be, ezért ugyanúgy cselekednek, ahogyan először, így a parlament mielőbb ismét megszavazza, és újból elküldi Iohannisnak kihirdetésre.

A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én – az első világháborút lezáró, Magyarországot területe kétharmadától megfosztó békeszerződés évfordulóján – kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvény felhatalmazza az állami és helyi hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

Vicepreședintele #PSD Titus Corlăţean: "Astăzi, cel care pretinde că este președintele tuturor românilor a demonstrat...

Közzétette: Partidul Social Democrat – 2020. szeptember 15., kedd

 

Amennyiben a parlament ugyanabban a formában fogadja el a jogszabályt, s ezzel elutasítja az elnök felülvizsgálati kérelmét, Iohannis a törvény kihirdetésére kényszerül, mert korábban már megtámadta azt az alkotmánybíróságon, és csak egyszer küldhet vissza megfontolásra a parlamentnek egy jogszabályt. A jelenlegi parlamentben a legnagyobb frakcióval a PSD rendelkezik. A jogszabályt május közepén nagy többséggel fogadta el a törvényhozói testület.

Kedden Iohannis a felülvizsgálati kérelmében azzal érvelt, hogy a jogszabályt számos szakértő és civil szervezet bírálta, ezért széles körű konzultációt kellene folytatni a június 4-i évforduló ünnepnappá nyilvánításáról. Iohannis szerint a jogszabály nem egy autentikus és tartalmas nyilvános vita eredményeként született, ezért arra kérte a parlamentet, kezdje elölről a jogalkotási folyamatot történészek, kutatók, akadémikusok, oktatási intézmények és a civil szféra képviselőinek bevonásával.

(A nyitóképen: Marcel Ciolacu | Fotó: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X