Székelyudvarhelyi polgármesterjelöltek vitája: kitérő válaszokat kapott a hallgatóság


-A A+

 

Annak ellenére, hogy már önmagában az esemény létrejöttét is sikerként könyvelték el, a szócsata főszereplőivel már kevésbé voltak elégedettek a Székelyudvarhely mindenekelőtt elnevezésű polgármesterjelölti vitaműsor szervezői. Úgy vélték, a legtöbb esetben kevés konkrétumot tartalmazó, kitérő válaszokat kaptak a város legégetőbb problémáira. Valójában csak jelöltek kommunikációs képességeikben voltak különbségek.

Több mint három órán át vitatkozott Székelyudvarhely három polgármesterjelöltje (Derzsi László - RMDSZ, Gálfi Árpád – POL és Mike Levente József – MPP) csütörtök délután az udvarhelyi inkubátorház udvarán megtartott Székelyudvarhely mindenekelőtt elnevezésű vitaesten.

Bár az esemény három főszereplője olykor élesen támadta egymást, az est moderátora, Grubisics Levente által tolmácsolt kérdésekre már kevésbé meggyőző válaszokat adtak, gyakran kitérve a város legégetőbb problémáival kapcsolatos kérdések elől. Egyértelmű győztest sem lehetett hirdetni a vitafórumot követően, valójában csak a főszereplők kommunikációs képességeiben lehet mérni a különbségeket.

Az esemény létrejöttét már önmagában is sikerként könyvelték el a vitafórum szervezői (HBC, UKKSZ, SZMVSZ, Star Rádió), akik leginkább a konkrétumok hiányát kifogásolva a polgármesterjelöltek válaszaiból.

„A legfontosabb, hogy elindult egy folyamat. Nem volt minden tökéletes, nem vagyunk maximálisan elégedettek azzal, ahogy a jelöltek ehhez viszonyultak, amilyen válaszokat adtak a felmerülő kérdésekre, de nagyon örvendünk annak, hogy az alulról jövő kezdeményezésre mindhárman igent mondtak” – értékelt Szakács Paál István, a Harghita Business Center (HBC) menedzsere, bízva abban, hogy a kezdeményezést sikerül meghonosítani a Küküllő-parti városban.

„Bízom benne, hogy minden választás alkalmával sor kerülhet egy ilyen vitára, amikor szemtől szembe leül az összes jelölt, és a városlakók hallhatják, hogy a jelölteknek milyen véleményük van az éppen aktuális dolgokról, és azt is, hogy milyen vízióik vannak a jövőre nézve” – nyilatkozta a Maszolnak a HBC vezetője.

Így zajlott a vita. A vita három részből állt: előbb a jelöltek egymástól kérdezhettek, utána az est moderátora a közönség kérdéseit tolmácsolta, végül a jelölteknek egy esettanulmányt kellett bemutatniuk arról, hogy mire használnának fel kétmillió lejt, ha az a város költségvetéséből megmaradna. Konkrétumok inkább csak ebben az utolsó felvonásban hangzottak el. Derzsi László a fiatalok hazacsalogatása érdekében parcellázásra és például a tömegközlekedés fejlesztésére, Gálfi Árpád többek között két közlekedési csomópont korszerűsítésére és egy piknikező hely kialakítására, Mike Levente pedig két forgalmi csomópont rendezésére.

„Nem hallottunk konkrétumokat”

Felemás érzelmekről beszélt Jakab Áron Csaba, a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségek (SZMVSZ ) elnöke, aki egyrészt örült annak, hogy a jelölteket foglalkoztatják a város problémái, és vannak jó terveik a város fejlődéséről, azonban a lakosság legégetőbb problémáit (a szakoktatást, családbarát politikát, a gazdasági szféra támogatását, felkarolását, a munkanélküliséget, a textilipar helyzetét) firtató kérdésekre adott válaszokkal már nem volt elégedett.

„Láthattuk, hogy közös problémákkal küzdünk, egyformán látjuk a múltat, a jelent, a jövőt, nemcsak a szervezők, hanem a megjelentek is.  Viszont ha szembeállítjuk azzal, hogy nem igazán hallottunk konkrétumokat, hogy a legégetőbb problémákra nem kaptunk választ, avagy ha érintették is ezeket, akkor sem foglalkoztak érdemben vele, e tekintetben a végeredmény számomra elkeserítő” – vélekedett az SZMVSZ -elnök.

„Nagyon komolyan gondoltuk”

Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (UKKSZ) elnöke elmondta, hogy az elmúlt 12 évben a szervezet minden helyhatósági választás alkalmával megszólította a jelölteket, és sikerként könyvelte el, hogy ezúttal nem külön-külön, hanem egy helyen, egy időben sikerült asztalhoz ültetni a feleket, reális képet adva azokról, akik közül választaniuk kell az udvarhelyi szavazóknak.

„A vártnál is sikeresebb rendezvényen vagyunk túl, a felek elfogadták a feltételeket, külön köszönöm, hogy betartották a közösen felállított szabályokat. Örülünk, hogy a jelöltek hallgattak ránk, megértették, hogy nagyon komolyan gondoljuk ezt a vitaműsort, nemcsak az UKKSZ, hanem az SZMVSZ, a Harghita Business Center és a Star Rádió is, akinek amúgy köszönjük a technikai partnerséget, mert nélkülük nem tudtuk volna ilyen színvonalon közvetíteni a vitaműsort.

Sokatmondó számok

„A Star Rádiónak az esemény lebonyolításának a technikai része jutott, konkrétan az élő közvetítés feladata, amit szerencsére problémamentesen megoldottunk – értékelt Máthé László Ferenc, a Star Rádió főszerkesztője. A rádiós-tévés szakember elmondta, hogy az esemény ideje alatt a nézettség stabilan 800 felett volt, és 1100-nál csúcsosodott ki, ugyanakkor a rádió közösségi oldalán a közvetítés alatt olvasható több mint 700 kommentet is sokatmondó adatnak vélte.

„Nincsenek tömeges rendezvények, események, a mostani számok pedig azt igazolják, hogy szinte az egész kampány áttevődött az online térbe” – értékelt a főszerkesztő.








EZT OLVASTA MÁR?

X