Nagyenyed az egyetlen megyei jogú város, amelyet két nő vezet, sikeresen – egyikük magyar
Pozitív irányú változás kezdődött el a 15 százalékban magyarok lakta Nagyenyeden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben mandátumot nyert Oana Badea polgármester és az RMDSZ-es Lőrincz Helga alpolgármester közös munkája révén. Ez az egyetlen megyei jogú város az országban, amelyet két nő vezet, méghozzá sikeresen. Ennek titka a kölcsönös bizalom és a nyitottság Lőrincz Helga szerint, aki továbbra is együtt szeretne dolgozni a polgármesterrel, ezért nem indult ellene a választásokon.
Az RMDSZ-es alpolgármestert a helyi politikai viszonyokról faggattuk néhány nappal a helyhatósági választások előtt. Képet kaptunk arról is, hogy milyen megvalósítások erősítik az aktuális polgármestert a kampányában. Lőrincz Helga szerint Oana Badea eséllyel újrázhat, mert ismeri a helyi közigazgatást és bizonyított az elmúlt négy évben. A polgármesterrel az RMDSZ-es tanácsosok is jól tudtak együtt dolgozni a most lezáruló ciklusban.
Az alpolgármester elmondta, az elmúlt négy évben több mint húsz utcát aszfaltoztak le, épületek újultak meg, tíz európai uniós projektben írtak alá finanszírozási szerződést, és most indulnak a befektetések. „Úgy látom, hogy a jelenlegi polgármester a legesélyesebb, és győzelmét óhajtom is. Azért nem indultam idén polgármesterjelöltként, mert egyetértettünk abban, hogy ez a csapat jól dolgozik együtt, a város érdekeit szolgálta. Én tudom így a magyarság érdekeit képviselni, és szeretnénk együtt tevékenykedni tovább” – magyarázta.
A kevésbé esélyesek érdekes kampányfogásai
A nagyenyedi választási kampányban a legtöbb párt és független jelölt sajátos módszereket alkalmaz arra, hogy a saját vélt vagy valós népszerűségét növelje. A Mentsétek meg Romániát–PLUS Szövetség (USR-PLUS) például a jelöltek közösségi oldalán like-vásárlással igyekszik jobban előtérbe kerülni és népszerűbbnek tűnni.
„Az USR jelöltje, Dragoş-Ionuţ Crişan nagyon fiatal, és sajnálatos módon rengeteget hazudott a kampányban. Nem tudni, hogy kik a tanácsadói, és miért indult el ezen az úton. Az a nagy hátrányuk, hogy a listájukon az első három helyet elfoglaló személy közül egyik sem volt korábban még csak helyi tanácsos sem” – jegyezte meg az alpolgármester.
A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje, Mircea-Ciprian Bogdan egy roma származású fiatalember, aki semmilyen adminisztratív tapasztalattal nem rendelkezik, és azért iratkozott az ALDE-ba, mert a PNL-ben nem írták fel a megyei tanácsosi lista befutó helyére – tájékoztatott Lőrincz Helga, aki hozzátette, hogy nagy valószínűséggel az ALDE még a helyi tanácsba sem fog bejutni, nemhogy megszerezze a polgármesteri széket .
„Azért így nekifutni a polgármesterségnek felelőtlenség. Mindenki valahol elkezdte természetesen, de azért mégsem lehet úgy városvezetőnek lenni, hogy semmiféle adminisztrációs tapasztalattal nem rendelkezik. Az USR-s jelölt nem nagyon érti, hogy mik az adminisztrációs folyamatok, bürokratikus lépések, és ez egy hónap kampány alatt ki is derült róla, neki 16-18 százalékos támogatottságot jósolnak a hajrában” – részletezte.
A „hátsó soros” kimutatások alapján úgy tűnik, hogy a PNL a szavazatok 35-38 százalékára számíthat, az USR-nek és a PSD-nek 15-18 százaléka lehet, az RMDSZ-nek 15 százaléka, és valószínű, hogy az ALDE, a Pro Románia és a független jelöltek nem is jutnak be a tanácsba.
A baloldal helyi szinten nagyon megsínylette a PSD és Pro Románia Párt szétválását, Negyenyeden még a nyugdíjas, régi PSD-szavazók is átálltak a Pro Romániába, amely viszont teljesen tapasztalatlan embert állított ki jelöltként Delia-Angela Gheorghiţă személyében, így a PSD is fedezék nélkül maradhat.
Ionela Marian Danciu független jelölt szintén tapasztalatlan, egyik legújabb furcsa kampányfogása az volt, hogy a városháza előtt maszkellenes tüntetést szervezett, és miután senki nem jelent meg azon, az aktuális városvezetést hibáztatta, mert az embereknek nincs munkája. A másik független jelölt, Gheorghe Man egy nyugdíjas tornatanár, akivel kapcsolatban szinte semmit nem lehet tudni, azt sem, hogy kik állnak mögötte, és azt sem, hogy miért jelölteti magát.
A nők egységében az erő
Viszonylag ritka helyzet az országban, hogy két nő vezessen egy várost, ezért erre is rákérdeztünk az alpolgármesternél. Megtudtuk tőle, hogy Nagyenyed az egyetlen megyei jogú város az országban, amelyenek a polgármestere és az alpolgármestere is hölgy.
„Lehet, hogy vannak kisebb városok, falvak, ahol még két nő van az élen. Egyébként erről még fogadások is voltak 2016-ban, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, hogy hamarosan tépni fogjuk egymás haját, mert két elég határozott és nagyhangú nő került ide. Soha azelőtt nem dolgoztam együtt a polgármester asszonnyal, de mindketten a tanügyből kerültünk a városházára. Nem az történt, amit vártak" – mondta Lőrincz Helga.
Hozzátette, az együttműködésük alapja az volt, hogy mindketten a város javát akarták szolgálni. „Teljes bizalmat kaptam a polgármester asszonytól. Amikor meghatározta, hogy mik lesznek az én feladatköreim, mindent kiosztott nekem is, és első naptól aláírási jogot adott nekem” – vázolta a működőképes, kölcsönös bizalmon alapuló munkakapcsolat kulcsát az elöljáró.
Mint mondta, van rá példa, hogy egy téma kapcsán nem ugyanaz a véleményük, ilyenkor a problémát addig boncolgatják, amíg megoldják. „Gondolom, hogy ezt érzik az emberek is. Azelőtt mindig két férfi vezette a várost, és a férfiak mandátuma között volt olyan, hogy feszegették a polgármester és az alpolgármester közötti ajtót” – jegyezte meg.
Arra a kérdésünkre, hogyan oldják fel a feszültséget, amikor az országos politikában a PNL és az RMDSZ eltérő állásponton van, azt válaszolta: előfordult ugyan elég gyakran az elmúlt négy évben, hogy nem értetett egyet a PNL és az RMDSZ, de a városvezetés szintjén jellemzően meg tudják beszélni a dolgokat. Hozzátette, vannak olyan témák, amikor egyszerűen hallgatással oldják meg az országos politikában kialakult feszültséget.
„Például akkor, amikor Rareş Bogdan okosakat mond, inkább azt mondjuk, hogy erről nem beszélünk. Mert én tudom, hogy Oanának nem ez a véleménye. Úgy általában, amikor a PSD-sek mellett szavazott az RMDSZ, meg tudtuk ketten ezeket a dolgokat beszélni. Addig soha nem jutottunk el, hogy ebből veszekedés származzon, csak építő jellegű vita” – hangsúlyozta Lőrincz Helga, aki szerint Enyeden azért vannak szerencsés helyzetben, mert itt minden korban együtt éltek románok, magyarok, szászok, cigányok.
„Itt az emberek mindig megegyeztek. Nem lehet egyetlen magyarnak sem azt mondani, hogy a román magyar vért iszik, és fordítva sem. És emiatt nem fogjuk itt kikaparni egymás szemét. Persze megvannak nekünk is a szélsőségeseink, akik Oanának elmondták a kampány elején, hogy nem jó az, hogy egy magyar alpolgármesterrel ilyen szép barátságban van. Nekem meg azt mondták, hogy vigyázzak, mert nem biztos, hogy amit a románok megígérnek, azt be is tartják” – részletezte az elöljáró.
Lőrincz Helga biztos abban, hogy az utóbbi években egyetlen magyar ember sem érezte hátrányát annak, hogy egy román ember vezeti a várost, mert mindig meg tudták tárgyalni a magyar ügyeket becsületesen.
„Ha csak azt nézzük, hogy a Bethlen Gábor Kollégium a város legszebb épülete, európai uniós projektből újul meg a vártemplom, a körül pedig a bástyák és a várfal a város tulajdona, és azok is javulnak, a Bethlen utcában elindultak a felújítási munkálatok, és elősegítettük azt, hogy gyorsabban menjen az engedélyeztetési folyamat, és már zajlik az építkezés – mindezek arra utalnak, hogy semmi akadálya annak, hogy a magyar ügyek pont úgy, mint a román ügyek normális, egészséges ritmusban és irányba haladjanak” – összegzett az alpolgármester.
- 33017 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33019 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33019 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33020 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33021 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33022 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni