FRISSÍTVE – Hivatalos: a BEC elutasította a szavazás meghosszabbítását


-A A+

FRISSÍTVE: Azzal az igényléssel fordult vasárnap a belügyminisztérium a Központi Választási Irodához (BEC), vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a szavazókörzeteknél sorban állók 21 óra után is élhessenek alkotmányos jogukkal. FRISSÍTÉS: A BEC elutasította a szavazás meghosszabbítását.

Az információt belügyi illetékesek is megerősítették az Agerpres hírügynökségnek. A jelenleg hatályban levő törvény szerint csak a szavazóhelyiségen belül tartózkodóknak engedik meg, hogy 21 óra után voksoljanak.

FRISSÍTÉS: A BEC elutasította a szavazás meghosszabbítását.

A BEC 18 órától ülésezett vasárnap, a napirendi pontok között a pártoknak a szavazási folyamattal kapcsolatos igénylései, illetve a belügyminisztérium javaslata szerepelt, írja az Agerpres. 

A Központi Választási Iroda (BEC) elutasította a belügyminisztérium kérését, azzal érvelve, hogy a helyhatósági választásokat szabályozó 2015/115-ös törvény szerint 21 órakor zárnak az urnák, ezután csak azok az állampolgárok gyakorolhatják szavazati jogukat, akik a szavazókörben tartózkodnak. 

A szavazás meghosszabbítását csak a parlamenti választásokat szabályozó 2015/208-as törvény teszi lehetővé, tették hozzá. 

A helyhatósági választásokról szóló hírfolyamunkat itt olvashatja.







EZT OLVASTA MÁR?

X