RMDSZ-számlálás: Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád, Kézdivásárhelyen Bokor Tibor a polgármester
Olyan stádiumban van a szavazatok párhuzamos számlálása, hogy kijelenthetik: Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád és Kézdivásárhelyen Bokor Tibor jelenlegi polgármesterek fognak újrázni – jelentette ki a Maszol érdeklődésére Tamás Sándor.
Az RMDSZ háromszéki elnöke emlékeztetett: Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40-ben állított polgármesterjelöltet. Az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása szerint Előpatakon egy erdélyi unikum is születhet: Kovács László RMDSZ-es polgármesterjelölt megnyerheti harmadik mandátumát egy olyan faluban, ahol a magyar közösség aránya alig 9 százalékos.
Tamás Sándor szerint várhatóan lesz 1-2 település, ahol nem nyernek az RMDSZ színeiben induló polgármesterjelöltek, ám a települések többségében és a Kovászna megyei tanácsban az RMDSZ lesz a nyertes. Ez egy statisztikai fölény, amit nem szeretnének számbeli fölényre váltani, mivel a cél az, hogy „nem csak a választásokat, hanem a békét is meg kell nyerni”, tudtuk meg.
Antal Árpád: ahol nem volt kiélezett verseny, alacsony volt a részvétel
A negyedik mandátumára készülő Antal Árpád a Maszol érdeklődésére elmondta: az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása alapján az körvonalazódik, hogy a szavazatot leadó sepsiszentgyörgyiek kétharmada őt támogatta. „Ez nyilván hatalmas megtiszteltetés, hiszen 12 év alatt valamennyit kopik az ember, ugyanakkor felelősség is a megkezdett munkát folytatni”, mondta Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere érdeklődésünkre kifejtette: ott volt magas a szavazókedv, ahol kiélezett volt a verseny a jelöltek között. E tekintetben azért is volt alacsonyabb a sepsiszentgyörgyiek szavazókedve, mert a polgárok egy része lefutottnak gondolta a versenyt.
„Azt fontos tudni, hogy azok az emberek, akik nem mentek el szavazni, a döntést azokra bízták, akik szavaztak, tehát ha a lakosság fele a másik felére bízta a döntést, akkor az a fele határozza meg, hogy a helyi tanácsban melyik alakulat kap például kétharmadot”, mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester.
A fiatal korosztály urnáktól való távolmaradására vonatkozó kérdésünkre Antal Árpád elmondta: ez sajnos országos jelenség, ami azzal magyarázható, hogy az a nemzedék, amelyik 1989 után született, nem értékeli annyira a szavazati jogot, mint az idősebb korosztály.
A most következő parlamenti választásokra vonatkozó kérdésünkre Antal Árpád kifejtette: a parlamenti választásokon mindig magasabb a részvétel, mint a helyhatósági választásokon, mivel az emberek érzik annak tétjét. „Örülök annak, hogy pozitív és civilizált kampány zajlott Háromszéken, mert holnap reggel is felkel a nap, jönnek a parlamenti választások és együttműködni kell azokkal is, akik most nem az RMDSZ-t támogatták” – összegzett.
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34932 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni